Egyre erősebb a Tour de Hongrie rajtlistája

Spanyol ProTeam is érkezik


A spanyol Caja Rural csapat is részt vesz az idei Tour de Hongrie-n, a magyar országúti kerékpáros körversenyen.

A szervezők szerdai közleménye szerint a Caja Rural 1992-ben alakult amatőr kerékpárosok számára, 2010-ben aztán szintet lépett, a kontinentális klubok közé került, soraiban olyan sokra hivatott fiatalokkal, mint a lengyel Michal Kwiatkowski, aki négy évvel később világbajnok lett, és az induló proficsapatban szerepelt a spanyol Jose Herrada is, aki a 2019-es Tour de Hongrie-n a Cofidis színeiben negyedikként zárt a siófoki prológon.

A Caja Rural mindössze egyetlen szezont húzott le ebben a kategóriában. Ahhoz, hogy a Vueltán is indulhasson, szükség volt a prokontinentális (manapság ProTeam) besorolásra, s ez - immár több mint egy évtizede - meg is van.

A Caja Rural-Seguros-RGA magasan jegyzett csapat, ezt jelzi, hogy a Vuelta a Espanán 2012 óta minden évben ott volt a rajtnál.



Magyarországon két éve jártak először, akkor sprinterük, Jon Aberasturi megnyerte a Tour de Hongrie első szakaszát, s az összetett legjobbjának járó sárga mezt egészen a harmadik szakasz befutójáig, Nyíregyházáig viselhette. Tavaly az együttes kolumbiai hegyi menője, Jhojan Garcia az összetettben a negyedik helyezést szerezte meg, a csapatversenyben pedig az Astana mögött második lett a Caja Rural-Seguros-RGA.

Az istálló ebben az évben 21 kerékpárossal vágott neki a versenyeknek, közülük 13 spanyol, három kolumbiai és egy-egy cseh, portugál, brit, venezuelai, illetve ecuadori.


A 43. Tour de Hongrie-ra május 11. és 15. között kerül sor, várhatóan 24 csapat részvételével.

Az útvonal:
május 11., szerda, 1. szakasz: Csákvár-Székesfehérvár 197,5 km
május 12., csütörtök, 2. szakasz: Karcag-Hajdúszoboszló, 191,9 km
május 13., péntek, 3. szakasz: Sárospatak-Nyíregyháza, 154,3 km
május 14., szombat, 4. szakasz: Kazincbarcika-Kazincbarcika, 177,4 km
május 15., vasárnap, 5. szakasz: Miskolc - Gyöngyös-Kékestető, 183,7 km

A 2022-es Tour de Hongrie eddig bejelentett csapatai:
Ineos Grenadiers (brit, WorldTeam)
Quick-Step Alpha Vinyl (belga, WorldTeam)
Movistar (spanyol, WorldTeam)
Israel Start-Up Nation (izraeli, WorldTeam)
Jumbo-Visma (holland, WorldTeam)
Lotto Soudal (belga, WorldTeam)
Trek-Segafredo (amerikai, WorldTeam)
Bahrain-Victorious (bahreini, WorldTeam)
BikeExchange Jayco (ausztrál, WorldTeam)
BORA-hansgrohe (német, WorldTeam)
DSM (holland, WorldTeam)
Astana Qazaqstan (kazah, WorldTeam)
Alpecin-Fenix (belga, ProTeam)
Drone Hopper-Androni Giocattoli (olasz, ProTeam)
Uno-X (norvég, ProTeam)
Novo Nordisk (amerikai, ProTeam)
Caja Rural-Seguros RGA (spanyol, ProTeam)

Borítókép: tourdehongrie.hu

Videók