"A csapatommal és az edzőmmel megegyeztünk, hogy nem megyek a játékokra

Nem indul az olimpián az egyik legjobb francia kerékpáros.


Az olasz országúti kerékpáros körversenyen idén hetedik francia Romain Bardet úgy döntött, nem indul a tokiói olimpián.

"A csapatommal és az edzőmmel, Thomas Voecklerrel közösen megegyeztünk, hogy nem megyek a játékokra" - nyilatkozta a 30 éves sportoló a L'Equipe című sportnapilapnak, hozzátéve, hogy a szezon második felére komoly tervei vannak a DSM csapattal közösen, ezért nem tudna csúcsformában szerepelni az olimpián.

A Tour de France-on 2016-ban második, egy évvel később pedig harmadik Bardet az augusztus 14-én rajtoló Vuelta a Espanára koncentrál, és ott szeretne jól szerepelni.

A francia válogatottnak komoly érvágás Bardet kiválása, mivel egyértelműen éremesélyesként indult volna el az országúti mezőnyversenyen, melyben a 2018-as világbajnokságon ezüstérmet nyert. A nemzeti csapatnak azért különösen fájó a döntése, mert egy másik erőssége, Julien Alaphilippe már korábban jelezte, hogy nem utazik el a játékokra, Thibaut Pinot szereplése pedig szintén kérdéses, mivel április vége óta hátsérüléssel bajlódik.

Borítókép: Chris Graythen/Getty Images

Videók