Újabb magyar érem: második lett a Hajdu-Fekete kettős

Nagyot hajráztak a fiúk.


Második lett a Hajdu Jonatán-Fekete Ádám alkotta egység a férfi kenusok 500 méteres távján a Koppenhágában zajló világbajnokságon.

A magyar egység remekül kapta el a rajtot, féltávnál pedig a harmadik helyen haladtak. 250 méter után az olaszok álltak éllre, őket az oroszok követték. A hajrában a Hajdu-Fekete kettősnek sikerült beérnie az orosz egységet az olazsokat azonban már nem tudták beérni, így végül a 2019-es hazai világbajnoksághoz hasonlóan ezüstérmet szereztek. A magyar egység mindössze három tizeddel maradt le a dobogó csúcsáról.

A döntőt követően a páros tagjai elégedetten nyilatkoztak az M4 Sportnak. Hajdu Jonatán kiemelte, hogy kicsit gyorsabb pályára számítottak maguktól. Fekete Ádám kiemelte, hogy az eredmény értékelésekor a realitás talaján kell maradni, mivel a legerősebb páros nem volt ott a mezőnyben. A következői olimpiai ciklust illetően hozzátette, hogy sok alázatos munkára lesz még szükségük, és arra, hogy jobban fel tudják mérni a pályát.

Borítókép: Facebook.com/MKKSZ/Vékássy Bence

Videók