Janics-ügy: már a szerbek is összevissza beszélnek

Dragan Plavsic, a szerb kajak-kenu válogatott edzője cáfolja, hogy Mirko Nisovic "tiszta hülyeségnek" nevezte az MKKSZ döntését, miszerint pénz kér Janics országváltásáért.


Plavsic az MTI csütörtöki megkeresésére elmondta: Nisovic jelenleg Cipruson tartózkodik, és őt bízta meg, hogy tolmácsolja a szerb fél álláspontját.   

"A szövetségünk elnöke nem mondta azt a magyarok álláspontjára, hogy hülyeség, ezt az újságírók találhatták ki. Egyébként nem gondolom, hogy logikus az, amit a magyarok mondanak, Janics ugyanis annak idején pénzmozgás nélkül ment Szerbiából Magyarországra, szerintünk most ugyanígy kellene visszajönnie" - fogalmazott a szerb edző.   

Hozzátette: "ugyanakkor a magyaroknak biztosan vannak érveik, és most olyan helyzetben vannak, hogy kérhetnek pénzt. Azt tudom, hogy a Szerb Kajak-kenu Szövetség nem tud ennyi pénzt fizetni Natasáért. Azt, hogy a Szerb Olimpiai Bizottságnak van-e pénze, és akar-e fizetni, azt nem tudom. Szeretnénk, hogy Janics nálunk versenyezhessen, ezért a történtekről értesíteni fogjuk az Európai és a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetséget" - mondta Dragan Plavsic.   

A tréner jelezte azt is, tudomása szerint Douchev-Janics férje, a bolgár Andrian Douchev mostanra már kapott állást a Szerb Olimpiai Bizottságban. Az újvidéki Magyar Szó honlapja szerint Nisovic a Sportski žurnal sportnapilapnak úgy fogalmazott: "tiszta hülyeség" az MKKSZ szerdai döntése, amely szerint 150 ezer euró (42 millió forint) "felkészülési hozzájárulást" kér október 31-ig a háromszoros olimpiai bajnok kajakosért, mivel Janics szerb állampolgár.   

A lap a cikk végén megemlíti, a szerb születésű Janics október elején hivatalosan is bejelentette, hogy visszatér Szerbiába, amikor a belgrádi sajtótájékoztatón azt nyilatkozta: azért döntött így, mert nem találta a helyét Magyarországon annak ellenére, hogy három olimpiai aranyérmet is nyert választott hazájának.   

A 30 éves Douchev-Janics Natasa szeptember 27-én jelezte az MKKSZ-nek, hogy Szerbiában akarja folytatni a pályafutását, mert férje, Andrian Douchev állást kapott a Szerb Olimpiai Bizottságtól, és szeretnék egyben tartani a családot. Az MKKSZ szerint, ha a magyar szövetség nem járul hozzá az országváltáshoz, a bácskapalánkai születésű Douchev-Janics két évig nem versenyezhet régi-új hazája színeiben.

Videók