Bragato és Dombvári is a döntőben az 500 méteres versenyen

Bragatónak nagy hajrát kellett bemutatnia a döntőért.


A csütörtök délutáni középfutamok során csak ez a két magyar egység volt érdekelt, miután a Kárász Anna, Kozák Danuta kajakos duót, amely címvédőként indult fél kilométeren, előfutam-győzelme után kizárták.

Bragatónak, a tiszaújvárosiak Olaszországban született 20 éves versenyzőjének nagyot kellett küzdenie a továbbjutást érő harmadik helyért, az élen lapátoló orosz Kszenyija Kuracs mögött ugyanis négy hajó is pályázott a második és harmadik pozícióra. A magyar kenus nagyszerűen hajrázott, s ezzel sikerült megkaparintania a harmadik helyet, így készülhet a pénteki döntőre.
"Próbáltam megvalósítani a megbeszélteket azzal együtt, hogy hátszél van, és ez nekem nem igazán kedvez. A lényeg, hogy megvan a döntő, és remélem, hogy a fináléban meghúzogathatom egy-két nálam nevesebb versenyző bajszát. Bízom benne, hogy ott ugyanez a szél lesz, csak szemben. A maximumot szeretném nyújtani" - nyilatkozott a fiatal versenyző.

 


Dombvári Bence eltiltása után győzelemmel tért vissza.

A doppingeltiltása után a nemzetközi mezőnybe a szegedi vb-n visszatérő Dombvári Bence ezúttal is meggyőző teljesítményt nyújtott, és a szerdai előfutam után a középfutamot is megnyerte. Taktikusan versenyzett, fél távnál még csupán a negyedik helyen haladt, ezután azonban "robbantott", s mindenkit maga mögé utasított, többek között a németek klasszisát, a tavalyi vb-n ezüstérmes Tom Liebschert is.
"Próbáltam tartalékolni a döntőre, de azért a legkeményebb középfutamban 95 százalékot kiadtam magamból. Jó érzés újra világversenyen versenyezni, ráadásul hazai pályán. A fináléban az lesz a döntő, hogy ki hogyan tudja kipihenni magát, milyen lesz a szél, és kinek hogyan sikerül a bemelegítés" - mondta a 26 éves magyar kajakos.

 

később:

paraverseny, döntők 16.30

előfutamok 16.50:

férfi C-4 500 m (Sáfrán Mátyás, Mike Róbert, Korisánszky Dávid, Bakó Tamás)
női C-2 500 m (Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső) - olimpiai szám
női K-4 500 m (Gazsó Dorka Alida, Medveczky Erika, Csipes Tamara, Bodonyi Dóra) - olimpiai szám
férfi K-4 500 m (Nádas Bence, Tótka Sándor, Birkás Balázs, Kuli István) - olimpiai szám

 

Fotó: Facebook.com/ MKKSZ

Videók