Visszalépett a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség román alelnöke

A vád szerint engedélyezte a doppinggal korábban lebukott sportoló versenyzését.


Visszalépett pozíciójából Nicu Vlad, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) román alelnöke.

Döntését egy nappal azután hozta meg, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) égisze alatt működő Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) bűnrészességgel és manipulációval vádolta meg őt is, ugyanúgy, ahogyan Aján Tamást, az IWF tavaly áprilisban lemondott elnökét.

Az insidethegames.biz beszámolója szerint a versenyzőként 1984-ben olimpiai bajnok, jelenleg a román sportági szövetség elnöki tisztét ellátó Vlad, mint IWF-alelnök - saját megfogalmazása szerint - "félreállt" addig, amíg ügyét lezárják, s lemondott arról, hogy technikai küldöttként képviselje az IWF-et a tokiói olimpián, melyről Románia súlyemelőit eltiltották.

Az ITA vádja szerint Vlad összejátszással engedélyezte a doppinggal korábban lebukott és felfüggesztett román Roxana Cocos versenyzését és éremszerzését a 2012-es, londoni olimpiai játékokon.

Cocos egyike annak az öt emelőnek, aki kilenc éve szabályt szegett, s a levett mintáknak a NOB által utólag elrendelt újratesztelése eredményeként 2019-ben anabolikus szteroidok jelenlétét mutatták ki náluk. Az "ötök" fegyelmi és jogi procedúrája nemrég zárult le, melynek eredményeként Romániát a doppingellenes szabályok súlyos megsértése miatt június 15-i hatállyal tiltotta el az IWF egy évre a súlyemelő versenyektől, így a tokiói olimpiától is.

Az ITA-t novemberben kérte fel a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA), hogy vizsgálódjon Aján Tamás és más IWF-vezetők ügyében. A tesztelő ügynökség többek között azt ellenőrizte, hogy a magyar sportdiplomata hivatali ideje alatt elkövetett-e szabálysértést, eltussolt-e doppingeseteket. Nicu Vlad ellen ugyanezek a vádak merültek fel.

Borítókép: GettyImages 

Videók