Pistorius megúszta az életfogytiglant

A bíró szerint Oscar Pistorius bűncselekményt követett el, de nem vehető bizonyítottnak, hogy előre eltervelten ölt volna.


Mint arról korábban beszámoltunk, csütörtök reggel elkezdődött az ítélethirdetés a barátnője meggyilkolásával vádolt dél-afrikai paralimpikon elleni perben. A Reuters brit hírügynökség szerint előfordulhat, hogy Thokozile Masipa bírónő csak pénteken fejezi be az ítélethirdetést. A büntetés időtartamát pedig nem fogja kihirdetni, csak három-négy hét múlva.

Pistorius saját házában 2013. február 14-én agyonlőtte barátnőjét, a 29 éves Reeva Steenkampot. Állítása szerint betörőnek gondolta őt. Az ügyész viszont azt indítványozta, hogy előre megfontolt szándékból elkövetett emberölés vádjában marasztalják el a sportolót, mert a pár az incidens előtt összeveszett, és Pistorius dühromában lőtte le a barátnőjét. A bíró szerint a vádlott "kétséget kizáróan" bűncselekményt követett el azzal, hogy a fürdőszoba ajtaján keresztül tüzet nyitott a fegyverével, de az ügyészek szerinte nem bizonyították kellőképpen, hogy Pistorius bűnös volna barátnője előre kitervelt meggyilkolásában.

Előre megfontolt emberölés esetén a vádlott akár életfogytig tartó börtönbüntetést is kaphatott volna, bár ez a dél-afrikai törvények szerint csak 25 évet jelent, mert a letöltése után általában kegyelmet adnak. Az ügyész érvelése szerint ha a bíró a védelem feltevését fogadja el, akkor is gondatlanságból elkövetett emberölés miatt kell elítélni a vádlottat, mert anélkül lőtt emberre, hogy közvetlen veszélyben lett volna. Ebben az esetben is hosszú börtönbüntetést kaphat. Pistorius ügyvédje, Barry Roux azt állította a legutolsó, augusztus 8-i tárgyaláson, hogy a rendőrség az emberölés kivizsgálásakor szakszerűtlenül járt el, mert a tetthely lefényképezése előtt több tárgyat is elmozdított a házban.

A bíró a csütörtöki ítélethirdetésben kijelentette, hogy a bizonyítás szempontjából a berendezési tárgyak elmozdításának "csekély jelentősége van".

Videók