Michael Phelps rekordnyereménynek volt tanúja egy pókermeccsen
A versenyre, amelyre a buy-in 3.000 + 300 dollár volt, 1.173-an jelentkeztek, amely minden várakozást felülmúlt, hiszen ilyen sokan még soha nem vettek részt kanadai pókerbajnokságon.
Mivel a résztvevők számával együtt a nyereményalap is növekedett, így az össznyeremény végül 3.387.930 kanadai dollár volt, amiből a Jonathan Roy 779.710 kanadai dollárt kapott győzelméért.
A versenyen számos szurkoló izgulhatott a kanadai csapatért, akik között ott volt Jonathan Roy, Jonathan Duhamel, Pascal Lefrancois is, Jeff Grossért pedig az olimpiai bajnok úszó, Michael Phelps szurkolt.
A győzelmet követően Jonathan Roy a következőket mondta: „Az egész szinte hihetetlen, a szurkolók csodálatosak voltak. Tényleg szerették volna, hogy itthon maradjon a bajnoki cím. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült ezt teljesítenem.”
A PartyPoker.net által szponzorált WPT Montreal során számos rekord született. A kanadai torna 1.173 indulójával a harmadik legnagyobb WPT esemény lett a résztvevők számát tekintve. A torna a kanadai pókeréletben is kiemelkedő jelentőségű, hiszen ez volt az eddigi legnagyobb belépővel induló pókerbajnokság és a legnagyobb WPT esemény is az országban.
Az eseményen azonban nemcsak pókerezni lehetett, hiszen a verseny házigazdája, a Playground Poker Club rendezett egy különleges jégkorong mérkőzést is, amelyen részt vett a Toronto Maple Leafs sztárjátékosa, Phil Kessel és az NHL legenda Guy Carbonneau is.
A meccsen a profi játékosoknak olyan pókeresekkel kellett megküzdeniük, mint Phil Laak, Antonio Esfandiari, Daniel Negreanu valamint a Team PartyPoker profija, Marvin Rettenmaier. Az erről készült videó a következő linken tekinthető meg:
Címkék: michael-phelps, póker, partypoker