Még idén eldől Oroszország sorsa

Év végéig döntenek arról, részt vehetnek-e a versenyzők orosz színekben az olimpián.


Várhatóan az év végéig meghozza határozatát a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) Oroszország négyéves eltiltásáról, amelyet a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) rendelt el - jelentette ki Witold Banka, a WADA lengyel elnöke a Przeglad Sportowy varsói lapnak nyilatkozva.

A WADA-nak - a sorozatos és államilag irányított doppingolás miatt hozott - ítéletét Oroszország megfellebbezte, és a CAS verdiktjén múlik, hogy ott lehetnek-e országuk képviseletében az orosz versenyzők a 2021 nyarára halasztott tokiói olimpián, továbbá a 2022-es pekingi téli ötkarikás játékokon.

"Az Oroszországgal kapcsolatos végső döntés a CAS hatáskörébe tartozik. Ebben a hónapban meghallgatták a feleket, nagyon elégedettek vagyunk azzal, ahogy ügyvédeink a bizonyítékokkal együtt bemutatták az egész ügyet. A döntést az év végéig meg kell hozni, reméljük, hogy az egyértelműen világos lesz" - tette hozzá a WADA elnöke.

Borítókép: Robert Michael/picture alliance via Getty Images
 

Videók