Kétharmadban a budapesti olimpia ellenzői

Több mint kétharmados többségben (68 százalék) vannak azok, akik nem támogatják a rendezést, mert azt gondolják, hogy túl sokba kerülne.


 
 
 
 
A HVG megrendelésére a Medián készített január 28-29-én kutatást a 2024-es budapesti olimpia megrendezésének témájában. A 600 fős budapesti reprezentatív mintán készült telefonos felmérés eredményének első üzenete, hogy Budapesten gyakorlatilag mindenki tud a pályázatról – írja a portfolio.hu.
 
A rendezés támogatottsága azonban finoman szólva sem túl erős. Mindössze 26 százaléknyian vélik úgy, hogy bármibe kerül is, kell az olimpia, mert erősítené a nemzeti összetartozást és a nemzeti büszkeséget.
 
Ezzel szemben a megkérdezettek 68%-a mondta azt, hogy nem támogatná a hazai olimpia rendezését.
 
 
 

Exkluzív interjú a Rióban taroló legendás magyar klub elnökével " EGYÉB SPORTOK › Friss hírek

 
 
Az olimpia rendezésére vonatkozó népszavazásról a megkérdezettek 9 százaléka mondta azt, hogy már aláírta az ívet, 33 százalék pedig tervezi.
 
A válaszolók 60 százaléka támogatja egyébként, hogy legyen a kérdésben népszavazás.
 
A felmérésből az is kiderül, hogy mi történne, ha kiírnák a népszavazást Budapesten. A megkérdezettek 54 százaléka, közülük a "biztos" szavazók 59 százaléka visszavonatná az önkormányzattal az olimpiai pályázatot.
 

 

Videók