Froome a topfavorit az első hét után

Ahogyan arra előzetesen is számítani lehetett, a BMC és a Team Sky párharcát hozta az első hét fináléjának is tekinthető vasárnapi 28 kilométeres csapatidőfutam Vannes és Plumelec között. Tejay van Garderenék ugyan egy másodperccel gyorsabbak voltak, ám a sárga mezt továbbra is Chris Froome viseli majd. A bikemag.hu beszámolója.


Egy a 9. szakaszon rendezett csapatidőfutamon sokkal több vesztenivalója van a versenyzőknek a sárga trikóért folytatott küzdelemben, mintha az első etapon kellene összeméri erejüket a csapatoknak. Ennek szellemében zajlott a vasárnap délutáni küzdelem is az idővel szemben, ahol még határozottabb formát nyert, ki mindenkivel lehet számolni az elkövetkező két hétben az összetett elsőségért folytatott harcban.

Bár az Asztana csapata ötödik helyen ért célba a szakaszon,  a címvédő Vincenzo Nibali újabb súlyos 34 másodpercet kapott (összetettben 13. helyen áll 2 perc 22 másodperc hátránnyal), ahogyan a 4. helyen végzett Tinkoff-Saxo első embere, Alberto Contador is szívhatta a fogát, 27 másodperccel nőtt a hátránya Froome-hoz képest. Javított ugyanakkor a teljesítményén a Movistar és ezzel együtt Nairo Quintana is, bár az összetett elsőtől ő is kapott ugyan három újabb másodpercet, az egy héttel ezelőtti szituációhoz képest mégis sokkal reménykeltőbb a csapat számára a helyzet.

Az igazi küzdelem azonban az amerikai BMC és a brit Sky, vagyis az idei Tour de France talán két legjobban összerakott csapata között zajlott. A szakasz előtt Tejay van Garderen 13 másodpercre volt az élen álló Froome-tól,  a piros-fekete mezes csapat tehát a sárga mez megszerzésének esélyével hajtotta végig a 28 kilométeres távot. Jobbak is voltak a Skynál, igaz csak egy másodperccel, s hogy csak ennyivel, nem kis mértékben Froome hajrában nyújtott teljesítményének is köszönhető.

Az első pihenőnapon tehát Froome-on marad a sárga trikó, az egész heti egyenletes jó teljesítményével és magabiztos versenyzésével az egyértelműen első számú esélyesnek tekinthető bringásnak az elkövetkező napokban elsősorban a szintén jó formában lévő BMC-sekkel, mindenekelőtt Van Garderennel kell fő riválisként számolnia.

A szakasz eredménye:
1     BMC Racing     0:32:15    
2     Team Sky     0:32:16    
3     Movistar Team     0:32:19    
4     Tinkoff-Saxo     0:32:43    
5     Astana Pro Team     0:32:50    
6     IAM Cycling     0:32:53    
7     Etixx – Quick-Step     0:33:00    
8     Lampre-Merida     0:33:03    
9     Team LottoNL-Jumbo     0:33:29    
10     AG2R La Mondiale     0:33:39    
11     Trek Factory Racing     0:33:40    
12     Cannondale-Garmin Pro Cycling Team     0:33:44    
13     Bora-Argon 18     0:33:46    
14     FDJ.fr     0:33:48    
15     Lotto Soudal     0:33:51    
16     Team Giant-Alpecin     0:33:52    
17     Team Europcar     0:33:57    
18     Bretagne-Séché Environnement     0:34:01    
19     Team Katusha     0:34:08    
20     MTN – Qhubeka     0:34:11    
21     Cofidis, Solutions Credits     0:34:47    
22     Orica GreenEdge     0:37:13

Top 10 a 9. szakasz után
1     Christopher Froome (GBr) Team Sky     31:34:12    
2     Tejay Van Garderen (USA) BMC Racing Team     0:00:12    
3     Greg Van Avermaet (Bel) BMC Racing Team     0:00:27    
4     Peter Sagan (Svk) Tinkoff-Saxo     0:00:38    
5     Alberto Contador (Spa) Tinkoff-Saxo     0:01:03    
6     Rigoberto Uran (Col) Etixx – Quick-Step     0:01:18    
7     Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team     0:01:50    
8     Geraint Thomas (GBr) Team Sky     0:01:52    
9     Nairo Quintana (Col) Movistar Team     0:01:59    
10     Zdenek Stybar (Cze) Etixx – Quick-Step    

Videók