Egyéb sportok

Felmondott és hazajön a hirtelen világhírűvé lett magyar pókeres

A világraszóló sikerét követő első munkanapon felmondott németországi munkahelyén Györgyi Krisztián, aki múlt héten egy öteurós nevezési díjú selejtezőből döntőbe jutva 184 ezer eurót (57 millió forint) nyert egy monte-carlói pókerversenyen.

A sajátos ünneplésével és a döntőben előadott káprázatos blöffjével néhány nap alatt világhírűvé vált magyar játékos az öteurós selejtezőből indulva végül az ötödik helyen zárta Európa legrangosabb póker-versenysorozatának monte-carlói állomását.

Györgyi Krisztián a Kossuth Rádiónak nyilatkozva elmondta, hogy még Magyarországon többféle sportágat is kipróbált, az álma pedig az volt, hogy a Veszprémben kézilabdázhasson. „Kaptam egy esélyt, de azt mondták, hogy jó vagyok, de alacsony.”

A pókerjátékos nyolc éve költözött ki Németországba, és az Ulmtól tíz kilométerre fekvő Erbachban fémipari szakmunkásként dolgozik. Egészen péntekig, hiszen hétfőn első dolga volt felmondani munkahelyén. „Itt hagyok mindent, hétfőn beadtam a felmondásomat, péntekig vagyok, aztán költözöm haza a családomhoz. Nem gondoltam volna, hogy ezt öt-tíz éven belül meg tudom tenni.”

A fiatalember a Kossuth Rádiónak elárulta, hogy kollégái eleinte nem vették komolyan monte-carlói indulását, főnöke el sem akarta engedni őt a versenyre. „Először a főnök meg mindenki kiröhögött. Mondta, hogy Krisztián, mit akarsz te Monte-Carlóban, a cápák megesznek téged, aztán jöhetsz haza. Nem is akartak szabadságot adni. Másnap bepipultam. Egyszer kaptam az életemben egy ilyen lehetőséget, még életemben nem játszottam ilyen nagy versenyen, mert hát normális embernek nincs ötezer eurója, hogy benevezzen. Másnap bementem a főnökhöz és megmondtam neki, hogy ha nem kapok szabadságot, akkor a mai naptól nem jövök többet. Akkor egy kicsit megijedt, hétvégéig megkaptam a szabadságot. Aztán szerencsére továbbmentem, eljutottam az utolsó napig, akkor persze már le volt esve az álluk.”

Györgyi Krisztián hozzátette, hogy a verseny utolsó napjára nagyon elfáradt, nem volt felkészülve arra, hogy ilyen sokáig eljut. „Ez a napi 12 óra játék nagyon megterheli az embert. Ott kell ülnöd, másfél-két óránként van húsz perc szüneted. Ez annyira elég, hogy kimész, iszol egy kávét, egy kólát, elszívsz egy cigit, WC és kész, jöhetsz vissza. Az utolsó nap előtt nagyon izgultam, talán túlizgultam. Egy percet sem tudtam éjszaka aludni, már akkor tudtam, hogy itt már nincs esélyem, amikor leültem az asztalhoz, mert nem voltam ott fejben.”

A néhány nap leforgása alatt sztárrá lett pókeres a nyeremény felét lakásra költi, illetve a jogosítvány megszerzését is abból fogja finanszírozni. Györgyi Krisztián az interjúban azt is elárulta, elképzelhető, hogy a barcelonai versenyen már a PokerStars színeiben, szponzorált játékosként fog indulni. „Megkerestek, hogy gyere csak, nekünk beszélgetni kell. Szívesen aláírok hozzájuk, mert ez nagyon jó dolgokkal jár, csak még át kell gondolnom az egészet, hogy mi legyen, mert ezt nem lehet egyik napról a másikra, teljesen megváltozott az életem egy hét alatt.”

null

null