"Ez a döntés a semmiből jött"

Kardos Bence a lovaglás miatt szeretett bele az öttusába.


A Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) döntése, mely szerint a lovaglás a 2024-es olimpia után kikerül az összetett sportágból, sokkolta az idei Európa-bajnokságon egyéniben és csapatban is aranyérmes Kardos Bencét, aki nem akar belegondolni abba, hogy így mi lesz az öttusával Párizs után.


"A hír a sportág minden hívét sokkolta, természetesen engem is. Ez a döntés a semmiből jött, hiszen Tokió után csak arról volt szó, hogy megváltoztatják a lovaglás szabályait, és nem arról, hogy kiiktatják ezt a tusát"
- mondta az MTI-nek érezhető indulattal a hangjában a 23 éves versenyző, majd hozzátette, hogy a lovaglás miatt szeretett bele az öttusába, ha tisztán fizikai sportágat keresett volna, a triatlont választja.

"Gyenge lovaglások, bukások régen is voltak, nem kellene egy jól bevált számot lecserélni. Az UIPM határozata azt jelzi, hogy nem tisztelik a múltat, a hagyományokat, csak kapkodnak, elhamarkodott döntéseket hoznak az olimpiai létért. Mi, versenyzők még nem nyugszunk bele ebbe a döntésbe, különböző fórumokon elindult egy mozgalom, amelyhez egy nap alatt több mint ezren csatlakoztak" - mondta a Trion SC kétszeres országos bajnok sportolója, aki a bizonytalanság miatt egyelőre csak három évre tervez előre.

"Egyetlen biztos pont van az életünkben, a párizsi olimpia, addig még lesz lovaglás. Most ez motivál, ezért edzek mindennap, és mindent megteszek azért, hogy indulhassak a játékokon. Abba bele sem gondolok, mi lesz utána a sportágunkkal, ha ez a megoldás marad, illetve még reménykedem, hogy győz a józan ész. Egy-két olimpia beleférne a pályafutásomba, de most még sajnos nem lehet előre tervezni" - összegzett Kardos Bence.

Borítókép: Facebook.com/ Magyar Öttusa Szövetség 

Videók