Bronzérmes a kétpár evezős duó az Egyetemi Világjátékokon

A vízilabdázóink pedig döntőre készülhetnek - hírösszefoglaló a Csengtuban zajló Egyetemi Világjátékokról.


Bronzérmet nyert a Szabó Bence, Furkó Kálmán könnyűsúlyú kétpár evezős duó a Csengtuban zajló Egyetemi Világjátékokon vasárnap.

A multisportesemény eredményközlő oldala szerint a németek, illetve az olaszok hajóegysége előzte meg a döntőben az Európa-bajnok magyar kettőst, amely 6:30.18 perc alatt ért célba.

A nőknél ugyanebben a versenyszámban Szili Dorina és Fehérvári Eszter (7:22.01 p) ötödikként zárt, míg a normálsúlyúaknál Bácskai Máté és Szabó Márton (6:36.32 p) hatodik lett.

A Keszthelyi Péter, Kovács Gergely, Bányai Zsombor, Fenyvesi Csaba összeállítású férfi párbajtőrcsapat 45-25-re kikapott az olasz válogatottól, így negyedik helyen végzett.

A férfi vízilabda-válogatott az elődöntőben 11-10-re legyőzte az Egyesült Államok csapatát, ezzel bejutott a keddi fináléba, amelyben az olaszokkal küzdenek meg az aranyéremért.



A magyar küldöttség eddig három arany-, öt ezüst- és hat bronzérmet szerzett a kínai Csengtuban, ahol 18 sportágban 119 ország közel 10 ezer résztvevője szerepel. Az egy hete kezdődött és keddig tartó Egyetemi Világjátékokon - korábbi nevén Universiadén - 12 sportágban 113 sportoló képviseli a magyar színeket.

Borítókép: Magyar Evezős Szövetség Facebook

Videók