Armstrong hazudhatott vallomásában, nagyon megütheti a bokáját

A nyomozók szerint Lance Armstrong hazudhatott az Oprah Winfreynek adott interjújában, amelyben elismerte, hogy a kilencvenes évek közepe óta az EPO, a vérátömlesztés és tesztoszteron "koktéljával" doppingolt.


A tengerentúlon két részben, csütörtökön és pénteken leadott beszélgetésben a 41 éves kerékpáros elmondta, hogy az 1999 és 2005 között aratott mind a hét Tour de France-győzelme alkalmával tiltott szerekkel élt, ugyanakkor hozzátette, hogy visszatérését követően a 2009-es és a 2010-es viadalon már "tisztán" versenyzett.

Az ABC News honlapján megszólaló nyomozók szerint ez hazugság, ugyanis bizonyítékaik vannak arra, hogy Armstrong a 2009-es versenyen is vérátömlesztésen esett át. Az ABC beszámolója alapján amennyiben ez valóban bebizonyosodik, akkor az akár büntetőjogi eljárást is maga után vonhat.

Doppingbotránya kitöréséig a most 41 esztendős Armstrongot tartották a kerékpársport története legnagyobb bajnokának. Csütörtökön kiderült, hogy a mind hét Tour de France-elsőségétől megfosztott sportoló valószínűleg nem kap meghívást a világ legrangosabb versenyének idei, centenáriumi ünnepségére.

Ugyanezen a napon a kerékpárost, akit minden profi kerékpárversenytől eltiltottak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) megfosztotta a 2000-es sydneyi ötkarikás játékokon nyert bronzérmétől is.

 

Videók