A nemzetközi sajtó szerint nem esélytelen a budapesti olimpia

A nemzetközi sajtó a „megapoliszok tökéletes alternatívájaként" írt szerdán a 2024-es olimpiára és paralimpiára pályázó Budapestről, amely kedden prezentációval és filmvetítéssel mutatta be elképzeléseit a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetségének (ANOC) közgyűlésén Dohában.


 

 
A világ sporthíreivel foglalkozó sportsfeatures.com weboldal Fürjes Balázst, a budapesti pályázat vezetőjét idézve azt írta, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által 2014 decemberében elfogadott Agenda 2020 reformprogram esélyt teremtett a közepes méretű városoknak a játékok megrendezésére, ez pedig új lehetőségeket teremt az olimpiai mozgalom számára ahhoz, hogy megerősítse a NOB által elfogadott reformokat.
 
Az internetes portál Mizsér Attilát, a Budapest 2024 sportigazgatóját is idézte: „A budapesti olimpia új és különleges élmény lenne mindenki számára, amelyben az egész város egy nagy olimpiai park lenne, kivételesen rövid utazási időkkel, lehetővé téve egy elképesztő fesztiválélményt."
 
A francia francsjeux.com nevű olimpiai szakportál a magyar prezentációról írt cikkében kiemelte a szlogent: "A megfelelő város, a megfelelő időben." A szerző kitért rá, hogy a budapesti pályázat előadói "meggyőződéssel beszéltek, nem hivalkodó képekkel támogatva, amelyek egy fiatalos és élettel teli várost mutattak be." 
 
A beszámolóban hangsúlyozták: Budapest projektje összhangban van az Agenda 2020-szal, s a magyar főváros győzelme reményt adna a hasonlóan közepes méretű, feltörekvő városoknak. 
 
Az olimpiai sportágakkal foglalkozó insidethegames.biz azzal indította beszámolóját, hogy Budapest számára azért volt nagy jelentősége ennek a prezentációnak, mert a három kandidáló város közül a legkevésbé ismert. 
 
A budapesti pályázat által kínált, versenyhelyszínek közötti 12 perces utazási időt azért hangsúlyozta a cikk szerzője, mert szerinte ez külön meggyőző érv lehet a NOB-tagoknak, akik az idén nyáron Rio de Janeiróban tapasztalták a hosszas utazás kényelmetlenségét a nyári olimpián.
 
Az ANOC dohai közgyűlésén először Los Angeles, majd Budapest után Párizs mutatkozhatott be. A prezentáció azért volt kulcsfontosságú, mert ezután a pályázó városoknak csupán három alkalommal lesz lehetőségük részletes prezentációban bemutatni az elképzeléseiket: a NOB Értékelő Bizottságának jövő májusi látogatásakor, a júliusi, lausanne-i technikai prezentáción, valamint szeptemberben, a limai helyszínkijelölő kongresszuson.
 

Videók