A Miami Dolphins újoncának meze a legnépeszerűbb

A 30 millióért szerződtetett NFL irányító mezét vásárolják a legtöbben a draft óta.


A Miami Dolphins ötödik helyen választott irányítójának, Tua Tagovailoának a meze fogy a legjobban a tengerentúli profi amerikaifutball-ligában (NFL) a draft óta.

A fiatal tehetség már alá is írta négyéves szerződését 30,275 millió dollárért, amelynek ráadásul minden centje garantált. Noha a klub még hivatalosan nem jelentette be az aláírást, de médiaértesülések szerint az összegből 19,6 millió azonnal a játékos markát üti.

A Tagovailoával szembeni nagy várakozást az is jól mutatja, hogy a Delfinek újoncának türkizkék meze áll az eladási lista élén, azt pedig az idegenbeli, fehér felszerelés követi. A 22 éves játékos az 1-es mezszámot választotta, miután az egyetemen használt 13-ast új csapata visszavonultatta a legendás Dan Marino tiszteletére.

A lista viszont nem újoncokkal folytatódik, ugyanis a hatszoros bajnok irányító, Tom Brady áll a harmadiktól a hatodik helyig - mezének négy különféle változatával -, miután húsz idényt követően elhagyta a New England Patriots együttesét, és a Tampa Bay Buccaneers gárdájához igazolt. Őt pedig egykori klubtársa, a visszavonulásból visszatért Rob Gronkowski követi, aki a Hazafiaktól szintén a Kalózokhoz szerződött a jelenlegi holtszezonban.

Az idei amatőr játékosbörzén a Cincinnati Bengals által elsőként választott Joe Burrow meze nyolcadik, míg a Washington Redskins által második helyen megszerzett Chase Young meze 24. a listán, de utóbbi így is a legelőkelőbb a védőket tekintve.

Borítókép: Joe Robbins/Getty Images
 

Videók