A kapitány szerint összekovácsolódott a magyar csapat

Draskóczy Imre szerint ugráson és felemáskorláton ott vagyunk a világ élvonalában.


Draskóczy Imre szövetségi kapitány szerint a legnagyobb hozadéka az volt a magyar szempontból nagyon sikeres, múlt heti, törökországi női torna Európa-bajnokságnak, hogy összekovácsolódott egy csapat.

A szakvezető az M1 aktuális csatornának nyilatkozva kiemelte azt is, hogy a versenyzők nagyon kevés rontással csinálták végig a gyakorlataikat.

"Ugráson és felemáskorláton ott vagyunk a világ élvonalában, vagy a legjobb tíz között, de gerendán és talajon ettől messze vagyunk. Ezen kell változtatni, és a versenyzők most már látják, hogy ezen csak ők tudnak változtatni, mi, edzők csak segíteni tudunk" - értékelt a kapitány.

Kovács Zsófia, aki ugrásban és felemáskorláton is aranyérmes lett, úgy fogalmazott, még csak emésztgeti, hogy ez megtörtént vele, illetve a csapattal, amely bronzérmesként fejezte be szereplését.


(Kép: Serkan Avci/Anadolu Agency via Getty Images)

"Amikor elindultunk, ezt nem gondoltam egyáltalán. Reméltem, hogy jó helyezéseket fogok elérni, ha szép gyakorlatokat tudok bemutatni, de tényleg nem gondoltam volna, hogy két aranyéremmel és egy csapatbronzzal jövök haza" - mondta, majd elárulta, hogy a felemáskorláton bemutatott gyakorlata után azért nem volt igazán boldog, mert félt, hogy az elején elkövetett rontása mennyire befolyásolja majd a végeredményt. "Volt egy kisebb hibám a gyakorlat elején, utána össze kellett kapnom magam, hogy az aranyérem meglegyen."


(Kép: Serkan Avci/Anadolu Agency via Getty Images)

Székely Zója ugyanezen a szeren második lett, amire előzetesen egyáltalán nem számított, csak a legmerészebb álmaiban volt benne, hogy dobogóra állhat.

"Ennél jobban nem alakulhatott volna. Amikor Zsófit szólították nyolcadiknak, tehát ő volt már az egyetlen tornász, amikor én még mindig az első helyen álltam, úgy voltam vele, hogy innentől kezdve szinte majdnem mindegy, mi történik. Aki jobban megérdemli most, az lesz az első" - elevenítette fel a szerfinálé utolsó pillanatait.


(Kép: Sezgin Pancar/Anadolu Agency via Getty Images)

A női szakágban első alkalommal fordult elő, hogy két magyar tornász végzett az első két helyen egy Európa-bajnoki döntőben. A 2017-ben egyéni összetettben ezüstérmes Kovács Zsófia a magyar női tornasport első kétszeres kontinensbajnoka lett. Felemáskorláton Ónodi Henrietta 1989-es sikere után ez volt a második magyar győzelem.

Kovács a második és a harmadik Európa-bajnoki érmét nyerte egyéniben, 2017-ben Kolozsváron ugyanis második lett egyéni összetettben.


(Kép: Serkan Avci/Anadolu Agency via Getty Images)

Magyar tornász legutóbb 2018-ban szerzett aranyérmet a kontinensviadalon: Glasgow-ban Dévai Boglárka ugyancsak ugrásban végzett az első helyen.

A magyar női tornászcsapat már a két ünnep között megkezdi a felkészülést a jövő évi feladatokra, elsősorban az áprilisi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságra.

Kép: Serkan Avci/Anadolu Agency via Getty Images

Videók