Világbajnok segíti a hazai padeltenisz sport fejlődését

A Premier Padel leigazolta a kétszeres világ- és európa-bajnok padelezőt, Belen Castrillot.


 

Óriási löketet adhat a még gyerekcipőben járó hazai sport fejlődésének, hogy sikerült elcsábítani és leigazolni a madridi Belen Castrillot, aki sportsikereivel egyértelműen a padel egyik legendás alakjának számít.

Castrillo március elsejével csatlakozik a budai Premier Padel klub kötelékeibe, ahol rendszeres edzések mellett, edzőképzést tart és a hazai válogatottat támogatja majd 3 hónapon át.

Castrillo kétszeres padel világbajnoki cím (1998, 2000) és kétszeres európa bajnoki cím birtokosa (1995, 1997), 1997-ben világelső volt a ranglistán, emellett pedig megszerezte a szenior padel bajnoki címet is 2019-ben. Korábban teniszezett és Arantxa Sanchez-Vicario mellett spanyol válogatottságig vitte 1986-ban, aki ellen győzedelmeskedett is egy nemzetközi tornán.

 

Kerekes Péter a Magyar Padel Szövetség elnöke elmondta, hogy a hazai sport számára áttörést jelenthet Castrillo leigazolása.

„Belen személyében a világ egyik legprominensebb padelezője mondott igent a hazai padelsport fejlesztésére. Eredményei magukért beszélnek: fantasztikus sikereket ért el mind egyéniben, mind csapatban spanyol színekben. Reméljük, hogy tehetségét és tudását maximálisan kihasználják a hazai padel versenyzők, kezdők és haladók egyaránt. Idén új szintre emeljük a padelt itthon.”

Belen Castrilloval a budai Premier Padel Clubban találkozhatnak a padel rajongók, ahol már télen-nyáron, fedett sátor alatt várják a sportolókat. 

Mi az a PADEL?

A padel a tenisz, valamint a fallabda ötvözete, és egy 10 x 20 méteres „mini teniszpályán” zajlik. Az alapszabályok a teniszben alkalmazott szabályokkal egyeznek meg, ám van egy csavar a játékban, ugyanis a pályát üvegfal öleli körbe, és a falról visszapattanó labdának is van szerepe. A pályán 4-en játszanak egyszerre, de éppen a falról kiszámíthatatlan szögből és erővel visszapattanó labdának köszönhetően olyan, mintha dupla számú játékos mérkőzne egyszerre.

Az alábbi angol nyelvű videóban bárki megnézheti, hogyan kell játszani:

 

This is padel

It is probably one of the easier sports anyone could practise since no previous tennis skills are necessary. After 10 minutes to familiarize with rules, hand...

Borítókép: GettyImages

Videók