Tovább gyűrűzik a botrány a súlyemelőknél

Az Ajánt leváltó Ursula Papandreát is eltávolították tisztségéből.


A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöksége leváltotta az ideiglenes elnököt, az amerikai Ursula Papandreát és helyére a thaiföldi Intarat Yodbangtoeyt állította - jelentette szerdán az olimpiai sportágak ügyeiben járatos insidethegames.biz.

Papandrea ez év januárjától látta el az IWF ideiglenes vezetőjének tisztét, miután Aján Tamás - a Richard McLaren kanadai jogászprofesszor vezette vizsgálatok alapján megfogalmazott súlyos korrupciós vádak nyomán - lemondott 2000 óta viselt elnöki pozíciójáról.

A portál beszámolója szerint az elnökség online-ülés keretében döntött - az érintett távollétében - Ursula Papandrea leváltásáról és Intarat Yodbangtoey kinevezéséről.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke a múlt hét közepén aggodalmának adott hangot az IWF vezetésével kapcsolatosan, és úgy vélte, hogy veszélybe kerülhet a sportág jelenléte a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon.

"Az IWF irányításával kapcsolatban komoly aggodalmaink vannak, ahogyan a nemzetközi szövetség alapszabályának reformját illetően is, mivel itt nincs előrelépés, és gondot okoz a független tanácsadás elfogadásának hiánya is" - fogalmazott Bach, hozzátéve, hogy mindenképpen meg kell erősíteni a sportolók képviseletét az IWF-en belül.


Balra Aján Tamás, Jobbra az új elnök, Intarat Yodbangtoey.

Fotó: iwf.net

A NOB első emberének szavaira válaszul az elnökség most eltávolította Papandreát, "az amerikait, aki alapvető változásokat próbált elérni" - írta az insidethegames.biz, amely szerint a szavazás azon a rendkívüli testületi ülésen történt, amelyet nyilvánvalóan a román Nicu Vlad hívott össze.

"Nem kaptam hivatalos értesítést, nem hívtam össze és nem vettem részt Nicu ülésén" - idézte az oldal Ursula Papandreát.

Az új ideiglenes elnök, Intarat Yodbangtoey annak a Thaiföldnek a képviselője, amelyet súlyemelőinek tömeges doppingesetei nyomán kitiltottak a 2020-as tokiói olimpiáról.

Az IWF-elnökség 19 tagjából hét olyan országot képvisel, amely súlyemelői doppingügyeinek nagy száma miatt vagy egyet sem, vagy csak néhány versenyzőt küldhet a jövő év nyarára halasztott ötkarikás játékokra.

Borítókép: Twitter.com/iwf

Videók