Egyéb sportok

Kilencnyilast és Littler-győzelmet hozott a darts Premier League döntője

Luke Littler ma már a darts egyik legkedveltebb alakja, pedig még csak 17 éves. A fiatal angol játékos az idei világbajnokságon robbant be a profik közé, olyannyira, hogy élete első felnőtt vébéjén rögtön a döntőig menetelt, melyben a világelső Luke Humphriestól kapott ki. A februárban kezdődő Premier League fináléját pedig megint ez a két dartsos vívta egymással, Littler az elődöntőben 10-5-re győzte le Michael Smitht, a másik Luke pedig ugyanilyen arányban verte Michael van Gerwent.

A döntő azt a színvonalat és azt a meccset hozta, amit mindenki várt tőle. 5-5-ig fej-fej mellett mentek a felek, majd a szünetet követően Littler ellépett ellenfelétől, olyannyira, hogy egy kilencnyilassal tért vissza. Ez pedig úgy beindította a 17 éves angol lendületét, hogy nem is volt megállj a győzelemig, amelyet 11-7 arányban zsebelt be az ifjú zseni. Luke Humphries 102-es átlaggal kapott ki a döntőben és a finálé második felében nem is igazán volt reális esélye a visszazárkózásra.

LITTLER HITS A NINE-DARTER!

Luke Littler hits a nine-darter in the Premier League final!

https://t.co/gbUt9q25Jh#PLDarts | Play-Offs | Final pic.twitter.com/MmoJUlGoIi

— PDC Darts (@OfficialPDC) May 23, 2024

Littler 275+40 ezer fonttal gazdagodott, illetve megnyerte profi pályafutása első fontos trófeáját, s visszavágott Humphriesnak az elveszített világbajnoki döntőért.

DARTS PREMIER LEAGUE
NÉGYES DÖNTŐ (London)
ELŐDÖNTŐ

Luke Littler (angol) (100.3)–Michael Smith (angol) (95.17) 10–5
Luke Humphries (angol) (101.71)–Michael van Gerwen (holland) (97.18) 10–5

DÖNTŐ
Luke Littler (angol) (105.6)–Luke Humphries (angol) (102.47) 11–7

(Borítókép: X / PDC Darts)