A döntő utáni interjújával Van Gerwen bizonyította, hogy igazi klasszis

A szurkolók imádták a nyilatkozatát.


A rajongók nem győzték dicsérni Michael van Gerwent, aki nagyszerű interjút adott azt követően, hogy vereséget szenvedett Michael Smithtől a darts-vb döntőjében.

A holland és az angol párharca nagy csatát hozott. A két játékos az első szettekben elképesztő játékot produkált, amit tovább fokozott, hogy a 2. szettben mindkét versenyzőnek lehetősége volt a kilencnyilas megdobására, de míg Gerwen elhibázta az utolsó dobását, Smith könyörtelenül érvényesítette a sajátját. A lélegzetelállító akció nagy lendületet adott az angolnak, aki onnantól kezdve 5 szettből 4-et behúzott, és ezzel élete során először elnyerte a világbajnoki címet.

A párbaj után Gerwen rendkívül sportszerűen nyilatkozott, amivel egyből belopta magát a rajongók szívébe.

„Ez az ember teljesen fenomenálisan játszott, ezt mindannyian tudjuk!” – kezdte a Sky-nak.

„Természetesen nem kockáztattam, de ott volt azokban a pillanatokban, amikor kellett. Megérdemelte, jól játszott, és tisztességes játék volt vele szemben. Nem játszottam túl jól az utolsó szettben, de ezért csak magamat okolhatom. Ez semmit nem von le Michael érdemeiből, mert szerintem az egész meccsen zseniálisan játszott.”

"Nem az voltam, aki lenni szerettem volna, de ez sajnos a játék része” – zárta a szavait.

„Michael Van Gerwen egy klasszis, nagyon sportszerűen kezelte a vereséget. Hatalmas tisztelet azért, amit ott mondott” – írta egyikük.

„Kedves és előkelő, mint mindig A vereség mvg-je” – jelentette ki egy másik netező, míg harmadik szurkoló hozzátette: a vereség után is előkelő, ezt teszi egy bajnok! Micsoda játék!"

Borítókép: Pieter Verbeek/BSR Agency/Getty Images

Videók