Hatéves eltiltást kapott a kitalált történetekkel védekező orosz doppingoló

Az atléta ennek ellenére jövő nyáron visszatérhet.


Hatéves eltiltást szabott ki a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) az orosz magasugró Danyiil Liszenkóra.

A 2017-ben világbajnoki ezüstérmes, 2018-ban fedett pályán világbajnok Liszenko versenyzési engedélyét 2018 augusztusában vonta meg a nemzetközi szövetség (WA), miután nem vezette megfelelően a holléti nyilvántartást és elérhetetlen volt a doppingellenőrök számára.
Az ügy hátterének felderítésére vizsgálat indult, és februárban a sportág tisztaságára felügyelő szervezet (AIU) négy évre eltiltotta az Orosz Atlétikai Szövetség öt korábbi tisztségviselőjét, köztük az egykori elnök Dmitrij Sljahtyint.

A feltételezés szerint kitalált történetekkel és hamis orvosi papírokkal próbálták meg igazolni, miért nem vezette megfelelően a holléti nyilvántartását Liszenko.

A 24 éves atléta jövő augusztusban térhet vissza, miután két évet felfüggesztettek a büntetéséből.

Borítókép: worldathletics.org

Videók