100 éves korában elhunyt a világ legidősebb olimpiai érmese

Folke Alnevik 1964-ben lett olimpiai bronzérmes.


100 éves korában elhunyt Folke Alnevik svéd futó.

Alnevik 1948-ban a 4x400 méteres svéd váltó tagjaként szerzett olimpiai bronzérmet, 1964-ben pedig szintén a váltó tagjaként európa-bajnoki bronzérmes lett. 

2018 februárja óta ő volt a világ legidősebb még élő olimpiai érmese. Előtte Sir Durward Knowles vitorlázó olimpiai bajnok birtokolta ezt a címet.

"Kedves, erős, határozott és nagyon jó apa volt" – mondta fia, Mats a Sportbladetnek.

"A versenyzés nem csak a fiatalkorának, hanem egész életének része volt, hiszen szövetségi kapitányként is tevékenykedett."

"Egész életét a sportnak szentelte, és azt gondolta, hogy ez nagyon szórakoztató."

Alnevikről többször az a hír járta, hogy viccesnek találta, hogy elérte a 100 éves kort és ezzel tovább élt, mint édesapja, aki 91 évesen hunyt el.

A futó nagyon aktív életet élt. 95 éves korában még golfozott és autót vezetett.


Korábban a szervezetét megtámadta a koronavírus, amit ugyan sikerült legyőznie, de a felfekvésből eredő szövődményekkel szemben azonban már nem tudott ellenállni a szervezete.

Alnevik halála után az amerikai lovas, John Russel örökölheti meg a legidősebb olimpiai érmesnek járó címet, aki szintén 100 éves, bár néhány hónappal fiatalabb a svédnél.

A világ legidősebb élő olimpikonja, John Lysak amerikai kenus, aki az 1936-os olimpián versenyzett, és jelenleg 106 éves. A legidősebb élő olimpiai bajnok a 99 éves Keleti Ágnes.

Borítókép: wikipédia

Forrás: insidethegames.biz
 

Videók