Egy tragikus szeptember elseje

Huszonnyolc évvel ezelőtt, ezen a napon lett rosszul Zsiborás Gábor, akinek a szervezete hat napnyi küzdelem után feladta a hracot. A válogatott egykori kapusára Dunai Ede írásával emlékezünk, melyet változtatások nélkül közlünk.

1993

Szeptember elseje akkor is szerdára esett, csakúgy mint idén.

És az a nap teljesen más volt, mint a többi.

Három hétéves gyermek egymás és a szüleik kezét fogva, életükben először készült belépni az iskola kapuján. A hármasikrek, Zsófi, Balázs és Gergő aznap lettek első osztályosak.

A szüleik, Gabriella és Gábor büszkén ölelték át őket, és csillogó szemekkel búcsúztak el tőlük, hogy azután mindketten elinduljanak a saját dolgukra.

Az édesapa, Zsiborás Gábor különösen nagy izgalommal vágott neki az útnak, ugyanis harmincöt esztendősen, hat év szünet után ismét meghívót kapott a magyar labdarúgó- válogatottba. A Verebes József vezette csapat az oroszok elleni vb-selejtezőre készült, és Zsiga (ahogy becézték) éppen a legnagyobb sikerei helyszínén, a Ferencváros Üllői úti stadionjában bizonyíthatott újra.

Legalábbis ekkor még úgy tűnt. Ám az a nap sajnos tényleg más volt, mint a többi.

Az MTK kapusa az edzés közben rosszul lett, és az öltözőbe érve magatehetetlenül a földre zuhant. Az orvosi segítség pillanatok alatt megérkezett, és az eszméletlen játékost azonnal kórházba szállították.

Gabriella, a felesége, a gyermekeik, a barátok és a szurkolók egy emberként imádkoztak a méltán népszerű kapusért, ám a diagnózis lesújtó volt. Agyi infarktus.

Zsiga hat napon keresztül küzdött az életéért, azonban a sors kegyetlen volt. Elvette a gondoskodó édesapát, a szerető férjet és nem utolsósorban azt a kapust, akit klubhovatartozástól függetlenül minden szurkoló tisztelt és elismert.

2021. szeptember elseje

A tragikus nap óta több, mint negyedszázad telt el, de Gabriellának, aki erőn felül teljesítve, egyedül nevelte fel három gyermeküket, és az ikreknek, Zsófinak, Balázsnak és Gergőnek minden egyes nap eszükbe jut az imádott családfő.

De ez a mai nap más mint a többi.

Mert a büszke édesapa ezen a csodálatosnak induló, ám elátkozottá váló szerdai napon ölelhette át utoljára a gyermekeit, akiket a világon mindennél jobban szeretett.

Huszonnyolc évvel ezelőtt, 1993. szeptember elsején, azon a borús reggelen, az iskola küszöbén állva…

NYUGODJ BÉKÉBEN, ZSIGA! Kevesebb jelenjen meg

Borítókép és forrás: Facebook.com/Dunai Ede író hivatalos oldala