Angol foci

Egy „titkos” meeting fordulópontot hozott – Rice és Ødegaard az Arsenal bajnoki címéről

Kép forrása: Justin Setterfield/Getty Images

Az Ágyúsok két kulcsembere elárulta, hogy egy játékosok közötti őszinte beszélgetés indította el a csapatot a PL-arany felé vezető úton.

Mikel Arteta együttese már múlt kedden – a Manchester City botlásával – bebiztosította története tizennegyedik angol bajnoki elsőségét (a negyediket a PL-érában – a szerk.), a kupa- és éremátadást azonban csak a Crystal Palace ellen 2-1-re megnyert utolsó fordulós mérkőzést követően tartották meg.

A sajtó munkatársai gőzerővel dolgoztak, hogy mikrofonvégre kapják az örömittas piros-fehéreket a Selhurst Parkban. Declan Rice és Martin Ødegaard pedig különleges részleteket árult el az Arsenal bajnoki meneteléséről.

Rice elmondta, hogy több olyan csapatmegbeszélés is volt az idény során, amelyeken kizárólag a játékosok vettek részt, az edzői stáb nélkül.

A középpályás szerint különösen a Wolverhampton elleni mérkőzés után tartott beszélgetés jelentett fordulópontot, közvetlenül a Tottenham elleni rangadót megelőzően – amit nem mellesleg ellentmondást nem tűrő játékkal nyertek az Ágyúsok.

„Azt mondtuk, ha már ennyire közel vagyunk a sikerhez, akkor élvezzük is a győzelmeket, ne csak a nyomást érezzük folyamatosan” — idézte fel Rice.

Az Arsenal futballistái úgy érezték, hiába teljesítettek remekül minden sorozatban (a Bajnokok Ligájában az alapszakaszt hibátlanul zárták – a szerk.), egyre nagyobb lett rajtuk a feszültség.

A belső megbeszélés azonban felszabadította a keretet, és Rice úgy véli, innentől kezdve mindenki nyugodtabban, szabadabban futballozott.

A szezon egyik legjobbja külön kiemelte Christian Nørgaard és Eberechi Eze szerepét is, akik ugyancsak fontos beszédekkel segítették a csapat mentális átalakulását.

Ødegaard arról beszélt, hogy az Arsenal a Manchester City elleni 2-1-es vereség után sem omlott össze

Sőt, a norvég csapatkapitány szerint éppen az Etihad Stadionban elszenvedett kudarc erősítette meg igazán a játékosok hitét abban, hogy képesek lehetnek megnyerni a Premier League-et.

„Mindegyik csalódás után őszintén leültünk beszélni egymással. Mindenki elmondta, mit érez. A reakciónk ezekre a nehéz helyzetekre egészen elképesztő volt” — fogalmazott a középpályás.

Az Arsenal 2004 óta először hódította el ismét a Premier League-trófeát, összességében pedig 14. angol bajnoki elsőségét ünnepelhette.

A londoniaknál egyértelműen úgy érzik: a siker egyik legfontosabb kulcsa az öltöző egysége és a játékosok közötti őszinte kommunikáció volt.

Az Ágyúsok klubszezonja azonban még nem ért véget, hiszen szombaton a PSG elleni Bajnokok Ligája-döntőben lesz jelenése az Arteta-csapatnak Budapesten.