Egy sérülés miatt fenekestül fordulhat fel a Ronaldo-csapat jövője
Kulcscsonttörése miatt dugába dőlhet Raúl Moro, a Valladolid ékkövének átigazolása, amely alaposan átírhatja a bennmaradásért harcoló csapat terveit a folytatásra.
A Real Valladolid péntek este több szempontból is fájdalmas vereséget szenvedett az Espanyol otthonában. A kiesési rangadót 2-1-re a katalán gárda nyerte, azonban még ettől is fontosabb talán, ami a második játékrész elején történt.
A vendég lila-fehérek klasszisa, a Celtic és az Ajax által is monitorozott Raúl Moro hordágyon hagyta el a játékteret, a vizsgálatok pedig megerősítették, a fiatal szélső kulcscsonttörést szenvedett a mérkőzésen.
Moróra így műtét, valamint nagyjából 2-3 hónapos kihagyás vár. Emiatt meghiúsulhat a klubváltása, csapata pedig körülbelül tíz millió eurótól eshet el, amit a keret megerősítésére szántak.
Az utánpótlás válogatott-labdarúgó üde színfoltja volt az egyébként bukdácsoló Valladolid szezonjának. 20 tétmérkőzésen négy gólt és két asszisztot jegyzett idáig.
Öröm lehet az ürömben, hogy – bár szép summáról maradhatott le az együttes, de – felépülése után Moro segíthet kiharcolni a bennmaradást a tavaszi szezonban. Bár tegyük hozzá, nem lesz egyszerű dolga Diego Cocca gárdájának.
A La Pucela cikkünk írásakor a 19. helyet foglalja el a La Liga tabelláján. Az újabb vereséggel pedig négy pontra került a biztonságot jelentő 17. pozíciótól.
Amennyiben a 22 éves labdarúgó marad – amire jelenleg óriási esély nyílt a súlyos sérüléssel – akkor egy esetleges kieséssel a nyáron jóval lecsökkenhet az értéke. Nagyon kell tehát vigyáznia a Real Valladolidnak, hogy megőrizze első osztályú tagságát, hiszen további eurómilliók foroghatnak kockán.