Spanyol foci

Egy rekord, amiről Arbeloa szívesen lemondott volna

Kép forrása: Getty Images

A vasárnapi vereség után immár a statisztika is alátámasztja a Real Madrid vezetőségének előre látható döntését, miszerint Alvaro Arbeloa a szezon végén távozik a csapat kispadjáról.

A Barcelona elleni zakó után Alvaro Arbeloa egy nem kívánt rekord tulajdonosa lett. Ugyanis immár az övé a legmagasabb vereségráta ebben az évszázadban a Real Madrid vezetőedzői között.

A korábbi legendás védő, így statisztikailag a legrosszabb tréner a királyi gárda kispadján.

A felmérés csak azokat a vezetőedzőket veszi számba, akik legalább 20 mérkőzésen irányították a Real Madridot. Ezek közül pedig lefelé lóg ki Arbeloa teljesítménye. Aki a mérkőzéseinek 32%-át elvesztette.

25 mérkőzésen 8 vereséget szenvedett el hivatali ideje alatt. Ez pedig a legrosszabb a 21. században a csapat trénerei között.

Ha korábban nem dőlt volna el a sorsa, akkor ez a „rekord” egészen biztosan pontot tenne a madridi álmaira.

Egy olyan klub esetében, amelynél szinte hajszolják a győzelmeket, ez több, mint kudarc.

Igaz mindez nem varrható egyedül a vezetőedző nyakába. Nem véletlen, hogy egy év alatt jöhet majd a harmadik trénercsere.

Arbeloának pedig az a lehetősége maradt, hogy az utolsó három fordulóban megfordítsa a tendenciát és „elveszítse” ezt a kétes dicsőséggel járó címet.