Egy Real játékost is hazaküldtek a spanyol válogatottból
Ahogy korábban Lamine Yamal, úgy Dean Huijsen is sérülés miatt távozik a keretből, azonban egészen más az ő megítélése
Azonban amíg a barcelonás Lamine Yamal egy előre a szövetségi kapitánnyal, Luis de la Fuentével nem egyezetett ágyékműtétje miatt nem lehetett ott a csapattal, addig Huijsen hazaküldéséről maga a tréner döntött vasárnapi nap folyamán.
Így a Real Madrid védőjének távozásáról közleményt is kiadott a spanyol szövetség.
„Dean Huijsent kikerült Spanyolország Törökország elleni világbajnoki selejtezőjének keretéből izomfájdalmak miatt. Amelyek már megakadályozták a Grúzia elleni mérkőzésen való játékban, és amelyekről klubját folyamatosan tájékoztatták.
A szokásos módon, és a játékos egészségét és jólétét mindenkor előtérbe helyezve, a Spanyol Királyi Labdarúgó-szövetség úgy döntött, hogy elengedi a játékost.”
De La Fuente eredetileg 26 fővel akart dolgozni, ebből esett ki az első körben Yamal. Most pedig a Real védője is.
Igaz a törökök ellen még Huijsen nélkül is kötelező a győzelem, látva a spanyolok sorozatát.
A csoportelsőség útjában pedig már csak a matematika állt. Hiszen a spanyoloknak legalább hét góllal kéne kikapniuk kedden Sevillában, hogy pótselejtezőre kényszerüljenek és ne egyenes ágon jussnak ki a vb-re.
Dean Huijsen fáradtsága most már inkább Xabi Alonsónak lesz fejfájás és a Real Madrid orvosi stábjának. Hiszen a csapat egy kisebb hullámvölgybe került az elmúlt hetekben, amiből gyorsan ki kellene mászni.
Ezen pedig Mbappé válogatottbeli sérülése és most Huijsené sem segít.