"http://i.eurosport.com/2012/08/06/872474-14705434-640-360.jpg"

A horvátokkal szemben 33-26-ra elvesztett kézilabdás bronzmérkőzés már az első 30 percben eldőlt, amelyet ötgólos vezetéssel zárt a rivális (19-14). A magyarok ötödik alkalommal lettek negyedikek, ennél jobb helyezésük még nem volt az ötkarikás játékokon.

A címvédő férfi vízilabda-válogatott ötödikként fejezte be a seregszemlét. A spanyolok elleni helyosztón végig vezetett Kemény Dénes szövetségi kapitány csapata, amely végül könnyedén nyert 14-8-ra.

Az öttusázók versenyében Tóth Adrienn két szám után még az élen állt, a lovaglást követően visszacsúszott az ötödik helyre, végül a 20. helyen fejezte be szereplését. A másik magyar induló, Kovács Sarolta 33. lett.

A férfi maratonfutás egyetlen magyar résztvevője, Kovács Tamás a 72. helyen ért célba, a hegyikerékpáros Parti András pedig nem fejezte be versenyét.