Biztonsági okokból november utolsó vasárnapja helyett egy nappal később, november 29-én rendezik meg a katalán fővárosban az El Clásicót, a spanyol futballbajnokság mostani szezonjának első örökrangadóját a címvédő FC Barcelona és a jelenlegi éllovas Real Madrid között.
A spanyol szövetség korábban is fontolgatta már az esetleges hétfői rendezést, mivel vasárnap választásokat tartanak Katalóniában, így Barcelonában is. A múlt héten még úgy gondolták az illetékesek, hogy nem okoz problémát a hétvégi szavazás, most azonban jelezték, biztonsági megfontolásokból mégis változtatnak az eredeti terveken.
A szövetség döntése különösen annak fényében furcsa, hogy a két érintett csapat játékosai azt szerették volna, ha mindenképpen hétvégén, szombaton vagy vasárnap rendezik a meccset.
A bajnokságot jelenleg egy pont előnnyel vezeti a Real a Barcelona előtt, mely a legutóbbi négy El Clásicót kivétel nélkül megnyerte.
MTI