Magyar foci

Egy hatost szórt a második félidőben a Tiszakanyár

Gerliczki Máté tudta, hogy nehéz mérkőzés vár a csapatára, ám azt azért ő sem gondolhatta, hogy negyedóra elteltével két góllal fog menni a hazai csapat. Pedig ez történt, a kiesés ellen küzdő hazaiak Nyéki és Szitkó találataival mondhatni simán vezettek, és játékban is többet nyújtottak ellenfelüknél. A kanyáriak azonban a második félidőben kettőzött erővel léptek a gyepre, és négy perc elteltével már sikerült is szépíteniük. A forsulópontot azonban nem ez, hanem Jenei kiállítása jelentette, ami után emberelőnyben átgázoltak a hazaiakon. Balázsi négy gólt szerzett, a csapat pedig összesen hatot, és nehéz kezdés után végülis sima győzelmet arattak, amivel, ha ideiglenesen is, de a tabella élére álltak.

Berettyóújfalu–Tiszakanyár 2–6 (2–0)
Berettyóújfalu, 100 néző, v.: Szigetvári.
Berettyóújfalu: Jenei – Gál I., Horváth G., Jancsó A. (Tamás L., 74.), Magyar Sz., Szitkó, Nagy Z., Turzó, Ékes G. (Karácsony, 74.), Szabó G. (Szántó, 56.), Nyéki S. Edző: Kártik József.
Tiszakanyár: Gazsi – Kóka, Hadházi (Orgován, a szünetben), Deák I., Kiss T., Tóth Sz. (Dolhai M., 24.), Jánvári, Simon G., Marics G., Fekete Á. (Ignácz J., a szünetben), Balázsi P. Edző: Gerliczki Máté.
Gól: Nyéki S. (6.), Szitkó (11-esből, 15.), illetve Balázsi P. 4 (61., 64., 76., 85.), Orgován (49.), Simon G. (71.).
Kiállítva: Jenei (elütötte a kiugró csatárt, 55.).
Jó: Szitkó, Nyéki, Turzó, illetve Balázsi, Orgován, Ignácz J., Jánvári, Simon G.

Edzői értékelések (szon.hu):
Kártik József: – Az első félidőben kinyitottuk a tiszakanyári bicskát, a másodikban pedig beleszaladtunk.
Gerliczki Máté: – Az apró hullámvölgyünkből remélem, ezzel a győzelemmel kijutottunk. A mérkőzésen belül is nagyok az ingadozásaink, melyet villámgyorsan ki kell javítanunk.

Hegedüs Csaba