Átigazolási hírekSpanyol foci

Greenwood egy éve kegyvesztett volt, most a La Liga sztárcsapata hívja

Kép forrása: Getty Images

Mason Greenwooddal nagyot fordult a világ, hiszen Marseille-ben ismét régi fényében tündököl, így nagyon kapós lett az átigazolási piacon.

A Manchester United fél éven át vizsgálta „házon belül” a nemi erőszak kísérletével gyanúsított Mason Greenwood ügyét. Végül arra jutottak, hogy a játékos „közös megegyezéssel” távozik.

Greenwood a vizsgálat lezárultával nyilvánosan is vállalta a felelősséget, és bocsánatot kért. De ennek ellenére távoznia kellett Manchesterből.

Kérdés volt, hogy hová?

Végül Marseille lett a végállomás. Annak ellenére, hogy a város polgármestere a nyáron felszólította a klubot, hogy ne alkalmazzák a „feleségverő” futballistát. A csapat vezetése nem hallgatott rá és azóta Greenwood remek szezont fut.

Magára találását mi sem bizonyítja jobban, hogy ebben a szezonban eddig 26 meccsen 16 gólnál és 3 gólpassznál jár. Az Olympique de Marseille a második tabellán, Greenwood pedig a góllövőlistán.

A francia klub pedig úgy tűnik, hogy kitűnő üzletet csinált vele. Hiszen 26 millió euróért vették a nyáron, és nagyon úgy tűnik, hogy ennek akár a dupláját is megkereshetik vele, hogyha eladják.

Az Atletico Madrid ugyanis komoly ajánlatot tesz a játékosért a következő transzferidőszak során.

Vagyis Greenwood nagyon közel áll ahhoz, hogy Madridba költözzön.

A csatár esetében talán kevesen gondolták, hogy ilyen visszatérésre lesz képes. De továbbra is csak 23 éves és már egy éve is több érdeklődő volt iránta a La Ligából. Akkor az Olympique de Marseille lett a befutó.

Most viszont az Atléticónak nagyon úgy tűnik, hogy nem lesz vetélytársa, hiszen a Fichajes információi szerint a madridiak hajlandóak lennének 60 millió eurót áldozni a játékosért.

Kérdés, hogy ez mennyire visszautasíthatatlan az ajánlat?

Hiszen a Marseille kulcsjátékosnak tartja Greenwoodot, és esze ágában sincs olcsón elengedni.

Nagy kérdés tehát, hogy meglesz-e a közös nevező?

A Marseille tisztában van a csatárban rejlő lehetőségekkel, és tudja, hogy magasabbra is srófolhatja az árat, ha még több érdeklődő lesz.

Vagyis három hónappal az átigazolási időszak előtt már úgy tűnik, hogy elkezdődik a harc Európa egyik legjobb formában lévő csatáráért.