Spanyol foci

Egy emberként áll ki a Barca öltözője Ter Stegen mellett

Kép forrása: Getty Images

A Barcelona háza táján az elmúlt napokban nemcsak a gólokról szóltak a hírek, hanem a csapatkapitányi karszalag körül kialakult feszültségről is.

Marc-André ter Stegen jövője kérdésessé vált, miután a klubvezetés nemtetszését fejezte ki a német kapus álláspontjával kapcsolatban. Ennek ellenére úgy tűnik, az öltöző egyértelműen a rutinos hálóőr mögé sorakozott fel.

Hansi Flick vezetőedző korábban jelezte, hogy a kapitányi kérdésben a játékosok szavazata fog dönteni, miután felröppentek a hírek, hogy a klub akár meg is vonhatja a karszalagot ter Stegentől.

A dél-koreai FC Seoul elleni 7–3-as győzelem után azonban Frenkie de Jong egyértelművé tette:

Ter Stegen a mi vezérünk”

– fogalmazott határozottan a holland középpályás.

Nem sokkal később Ferran Torres, Raphinha, Gavi és Pau Cubarsí is megerősítették, hogy a német kapust tartják az öltöző első emberének.

A brazil szélső, aki tavaly a meglepetések közé tartozott azzal, hogy alelnöki szerepet kapott a csapatban, a Sportnak nyilatkozva így fogalmazott:

„Véleményem szerint igen, ő a kapitány. Mióta ideérkeztem, mindig segített nekem. A futballban hierarchiák vannak, ezeket tiszteletben kell tartani. Akkor is különleges marad számomra, ha esetleg nem lesz kapitány.”

Gavi álma valóra vált

A 20 éves középpályás Dél-Koreában a második félidőben viselte a kapitányi karszalagot, ami hatalmas motivációt jelentett számára. A RAC1-nek adott interjújában elmondta:

„Nagyon büszke voltam, hogy viselhettem a karszalagot. Minden Barçás arról álmodik, hogy egyszer kapitány legyen. Ugyanakkor tiszteletben kell tartani a sorrendet. Marc a csapat első számú kapitánya, a játékosok pedig szavazni fognak erről.”

A mindössze 17 éves Pau Cubarsí is Ter Stegen mellett állt ki:

„Nem mi döntünk. Marc a csapat tagja, ő a kapitányunk, a vezérünk és a legfőbb támaszunk. Boldogok vagyunk, hogy velünk van, és reméljük, ez így is marad.”

Laportaék lépéskényszerben?

A hírek szerint a klubvezetés – élén Joan Laportával és Deco sportigazgatóval – nyomást gyakorolna Ter Stegenre, hogy írja alá az orvosi jelentését, amely lehetővé tenné egy sürgősségi igazolás aktiválását.

Egyes források szerint a kapitányi karszalag elvétele is felmerült, ha a játékos nem működik együtt vagy nem fogadja el az esetleges távozást.

A játékostársak sorozatos kiállása a német kapus mellett azonban komoly üzenet lehet a klubvezetés felé.

Ha Ter Stegent támadják, azzal könnyen az egész öltözőt maguk ellen fordíthatják.