Egy bajnok tragédiája

Tizenkét évvel ezelőtt, 2009. március 25-én az egész országot sokkolta a hír. A magyar jégkorong-válogatott kiváló csatára, Ocskay Gábor karrierje csúcsán, mindössze harminchárom éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Rá emlékezünk Dunai Ede írásával, amit változtatások nélkül közlünk.

Ocskay, vagy ahogy az édesapja beceneve után mindenki ismerte, Csicsó kivételes képességű játékos volt, nem véletlenül szerepelt közel kétszázszor a nemzeti csapatban, és lett háromszor is az év jégkorongozója.

Klubhűsége legendás volt, hiszen az egész karrierje alatt Székesfehérváron, az Alba Volán gárdájában szerepelt.
1977-ben az édesapja, idősebb Ocskay Gábor ott, a királyok városában lett hokiedző, és jó apához illően mindenhová magával vitte az akkor még járni is alig tudó, pöttöm gyermekét. Még szép, hogy a jégre is ő vitte be először. Megkereste a létező legkisebb korcsolyát, a kisfiú csöppnyi lábára húzta, majd kézen fogta, és óvatosan becsusszantak a jégre.

Azon a délutánon eldőlt az ifjabbik Csicsó sorsa, aki később itt fogott először ütőt a kezébe, és itt lőtte az első gólját, amelyet aztán később még többszáz, többezer követett.

Mert attól a pillanattól fogva, ahogy kis Csicsó először ölthette fel az Alba mezét, nem volt megállás. Mindenáron jégkorongos akart lenni. A legjobb jégkorongos az országban. Szorgalmas, céltudatos és mindenre elszánt volt. Mire elvégezte az iskolát, végleg eldöntötte, hogy a hoki lesz az élete.

Nem is maradhattak el a sikerek, bajnoki címek, gólkirályság válogatottság. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy amihez hozzányúlt, azon nyomban arannyá változott.

Minden tökéletesnek, már-már mesébe illőnek tűnt. Egészen 2004 októberéig. Ekkor egy rutinszerű sportorvosi vizsgálaton egy addig rejtett szívproblémára derült fény, amely komoly aggodalmakra adott okot. A szakemberek és természetesen az édesapja is nagyon féltették az akkor 29 éves klasszis egészségét, és jobbnak látták, ha ideiglenesen eltiltják a játéktól.

Az ifjabbik Ocskay élete egy szempillantás alatt megváltozott. Egy igazi bajnok viszont nem nyugodhat bele egy ilyen kíméletlen verdiktbe.

Csicsó sem tette, és mindent megpróbált, hogy visszatérhessen a jégre. Mert csak ott érezte igazán jól magát. Mert azóta, hogy az apukája háromévesen bevitte a jégre, azóta a hokipálya volt az igazi otthona.

Meg sem fordult a fejében a visszavonulás, ehelyett terheléses felméréseknek vetette alá magát. És eközben imádkozott. Imádkozott, hogy az orvosok megadják neki az esélyt, hogy ismét korcsolyát húzhasson.

Négy keserves hónap után végre-valahára megkapta a zöld jelzést. Visszatérhetett, és jobb lett mint valaha. Csak úgy szárnyalt a jégen, cselezett, ütközött, lőtt, élvezte, hogy visszakapta az életét. No, és reménykedett, hogy megvalósul a legnagyobb álma. A magyar válogatott színeiben feljutni az A-csoportos világbajnokságra.

Nem is kellett csalatkoznia, négy év múlva, 2008 májusában Szapporóban megtörtént a csoda. Csicsó vezetésével megnyertük a divízió 1-es vébét, és történelmet írtunk. Feljutottunk a világ legjobbjai közé.

Aligha volt a világon büszkébb ember az édesapjánál, Csicsó bánál. Szinte együtt számolták vissza a napokat a svájci világbajnokság kezdetéig.

Már csak 30 nap, azaz csupán egy hónap volt hátra, amikor 2009. március 25-én bekövetkezett a legrosszabb.

Egy fárasztó nap után Csicsó megvacsorázott, majd korán lefeküdt. Kimerültnek, elcsigázottnak tűnt, de ez nem volt meglepetés, a korongosok gőzerővel készültek életük fellépésére. Miután Csicsó elaludt, kedvese mosolyogva betakarta, és ahogy szíve választottjára nézett, talán az járt a fejében, hogy milyen szerencsés lány, hiszen végre megtalálta az igaz szerelmet. A férfit, akivel családot alapíthat, akivel felnevelhetik a gyermekeiket, és akivel kéz a kézben élhetik le az egész életüket.

Ám a kegyetlen sors tragikus, ép ésszel szinte felfoghatatlan forgatókönyvet írt a szerelmesek számára. Csicsó néhány perccel később álmában rosszul lett, és kedvese, illetve a kiérkező mentősök minden erőfeszítése ellenére elhunyt. A hatalmas szíve, amely bajnokká tette egyszercsak megszűnt dobogni…

A döbbenetes hír hallatán nem csak a szerettei, hanem az egész jégkorongos társadalom összetört. Elveszítették a hadvezérüket, a csapat motorját…de elsősorban a barátjukat.

Ám volt valaki, aki március 25-én valóban mindent elveszített. Csicsó bá, az édesapa, aki a fiát gyászolta. A fiát, aki igaz, hogy már felnőtt férfi volt, ám a szerető édesapa számára éppen ugyanaz a pici kisfiú maradt, akinek háromévesen korcsolyát húzott a parányi lábára, majd akit kézen fogott, és akivel óvatosan becsusszantak a jégre.

Hogy egy életre eldőljön a sorsa…

Borítókép: fehervar19.hu

Forrás: Facebook.com/Dunai Ede író hivatalos oldala