Tenisz

Egy álom véget ért, egy másik folytatódik a US Open női küzdelmeiben

Kép forrása: Sarah Stier/Getty Images

Szabalenka-Anisimova döntőt rendeznek a US Open női versenyében az idén. Miután előbbi kettő, utóbbi három órás küzdelemben jutott a fináléba New Yorkban

Az első elődöntőben a címvédő Szabalenka szetthátrányból fordítva győzte le Jessica Pegulát, és sorozatban harmadszor jutott be a US Open döntőjébe.

Pedig a negyedik kiemelt Pegula kezdte jobban a meccset. Hiszen 6:4-re hozta az első szettet, annak ellenére, hogy fehérorosz riválisa már vezetett az első felvonásban 4-2-re. De Pegula ezután kétszer is brékelte ellenfelét.

A második szettben ugyanígy 4-2-es előnyben volt a világelső. Azonban innen már nem volt elveszett adogatás. Mindenki hozta a sajátját és 6-3-as szettsikerrel 1-1-re állt a mérkőzés.

A döntő játszma elején brékelt Szabalenka, ami már meghatározta a meccs kimenetelét. Hiszen innen eljutottak 5-4-ig.

A harmadik meccslabdáját pedig értékesítette a fehérorosz teniszezőnő, aki készülhet az újabb Grand Slam fináléjára.

„Nagyon nehéz meccs volt. Hihetetlenül teniszezett Jessica, mint mindig, és nagyon keményen kellett dolgoznom, hogy megszerezzem ezt a győzelmet. Remélem végig tudok menni az úton.” – mondta a meccs után Szabalenka, aki 2025-ben még nem nyert Grand Slam-tornát.

A mostani sikerével sorozatban hat egymást követő fináléba került be kemény pályás Grand Slam-versenyeken.

Az első női elődöntő kettő, míg a második három órán át tartott az idei US Openen.

Nem véletlenül, hiszen az Oszaka-Anisimova találkozón az első két szett csak rövidítésben dőlt el.

Az első játszmában kétszer-kétszer brékeltek a felek, hogy aztán Oszaka nyerje a szett rövítítését 7-4-re.

A második felvonásban 3-3 elvesztett adogatás volt a két oldalon. Itt Anisimova nyerte a játszma rövidítését 7-3-ra.

Az utolsó felvonás közepén aztán az amerikai egyszer brékelt ez pedig elég volt ahhoz, hogy megnyerje a szettet és a meccset is.

Hiszen Anisimova akárcsak az első meccsen Szabalenka, a harmadik meccslabdáját értékesítette, így 6-7 (4-7), 7-6 (7-3), 6-3-ra győzött és készülhet a fináléra.

„Most próbálom feldolgozni, hogy valóra vált egy álmom. A remélem, hogy bajnok lehetek, de már az óriási öröm és izgalom, hogy a döntőben vagyok.” – nyilatkozta Anisimova az első US Open döntőbe jutásáról.