Magyar foci

Egervári: "Ha a bíró ellenünk van, nem szerezhetünk pontot"

– A pénteki összecsapáshoz képest most sokkal összeszedettebben, precízebben játszottunk, rászolgáltunk volna az egy pontra – nyilatkozta az összecsapást követően a szakember. – Több fordulópontja is volt a mérkőzésnek, mindjárt az első félidőben is egy, amikor a játékvezető nem adta meg egy teljesen szabályos gólunkat.
 
A tréner szerint a mérkőzést dirigáló norvég Svein Oddvar Moen nemcsak akkor döntött rosszul, amikor a 19. percben nem adta meg Dzsudzsák Balázs gólját, mondván a magyarok csak sípszóra végezhették volna el a szabadrúgást, hanem számos esetben is hollandok javára döntött, így nem biztosított egyenlő feltételeket.
 
– Nagyon közel volt egymáshoz ez a két mérkőzés és azt azért tudni kell, hogy a mi játékosaink nem játszanak hétről hétre. Ugyanakkor nagyon örülök annak, hogy a most pályára lépő futballisták közül néhányan kiválóan éltek ezzel a lehetőséggel – mondta Egervári.
 
MTI