Emlékeztetett rá, hogy sokat hezitált az elmúlt évben különböző felkérések kapcsán, de a diósgyőri csapat vezetőedzői feladatát nagy kihívásnak tartja. Mint mondta, egy olyan klub életében szeretne eredményes lenni, amely az elmúlt évtizedekben többször volt meghatározója a magyar labdarúgásnak. Értékelése szerint jók a lehetőségei a DVTK-nak, a vezetés reálisan látja a pillanatnyi helyzetet. Jelenleg tetemes ponthátrányban vannak a középmezőnyhöz képest is, így ahhoz, hogy előre tudjanak lépni, „bravúros tavaszt kell produkálni" – hangsúlyozta.
Utalt arra, hogy a csapat szurkolótábora is meghatározó szerepet tölt be a klub életében. Arról is beszélt, hogy a keretben minimális változás lehet, s bár erről egyelőre nem tud konkrétumot mondani, a helyzet hétről hétre tisztulni fog, és a törökországi edzőtáborba már az megy majd, aki biztos tagja lesz a DVTK-nak.
Egervári Sándor közvetlen segítőjeként Pisont István tevékenykedik majd. A szakember játékospályafutását követően eddig elsősorban fiatalokkal foglalkozott. A stábot erősíti még Veréb György és Lippai József.
Szabó Tamás ügyvezető emlékeztetett arra, hogy tavaly nyáron Bekő Balázs személyében új vezetőedzője lett a csapatnak. A piros-fehérek azonban nem úgy teljesítettek, ahogy ez elvárható lett volna. Ezután jött a váltás, megkezdték az új edző keresését, s Egervári Sándor mellett tette le a voksát a vezetés, mert rendkívül eredményes klubedzői pályafutás áll mögötte – fűzte hozzá az ügyvezető.
Egervárit – aki korábban az MTK és a Dunaferr élén összesen három bajnokságot nyert, majd az U20-as válogatottat világbajnoki bronzéremig vezette 2009-ben, 2010 és 2013 között pedig a felnőttválogatott mellett tevékenykedett – december 29-én nevezték ki.
A DVTK 19 forduló után 20 ponttal a kilencedik helyen áll a 12 csapatos OTP Bank Ligában. Tavasszal 14 fordulóra kerül még sor.