Magyar foci

Eger: Mészáros a tulajdonossal egyeztetett a Paks elleni iksz után

"Az egész csapat jól játszott, még ha akadtak is pontatlanságok. Koné, Buacs, elöl pedig Horváth mozgott jól, ha pedig Németh őszi formáját mutatta volna, több gólt is szerezhetett volna. Látszott, hogy az együttesben van potenciál, értéket képvisel, és képes a feladatok megoldására. Igaz ez azzal együtt is, hogy a vége 2-2 lett, vagyis további gólokat a helyzetek ellenére már nem tudtunk szerezni, míg hátul a figyelmetlenségekért kapott találatokkal fizettünk. A mérkőzést követően volt alkalmam hosszabban beszélgetni John Marshall tulajdonossal. A klub első embere egyértelműen kinyilvánította, hogy van létjogosultsága az egri futballnak, és ezt most bizonyította is a gárda. Mister Marshall megerősítette, hogy a hátteret illetően rendezi a fennálló problémákat, és derűlátóbban lehet majd a jövőbe tekinteni." – mondta a szakember az egrifc.hu-nak.