Spanyol foci

Edzője szerint a Barcelona megbánhatja fiatalja eladását

Kép forrása: Juan Manuel Serrano Arce/Getty Images

Jagoba Arrasate, a Mallorca vezetőedzője úgy véli, Pablo Torre készen áll, hogy korábbi klubja ellen villogjon a La Liga nyitófordulójában. A spanyol középpályás különösen motivált a rangadóra.

A spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokság első körében rögtön komoly érzelmi töltetű mérkőzést rendeznek, főleg Pablo Torre számára.

A 22 éves labdarúgó a nyáron mindössze 5 millió euróért igazolt a katalán bajnoktól a Mallorcához, ám a gránátvörös-kékek megtartották képjogait, valamint egy esetleges jövőbeli eladás összegének felét is megkapnák.

Jagoba Arrasate vezetőedző a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón kiemelte: Torre remekül beilleszkedett, technikai tudása és játékstílusa pedig kulcsfontosságú lehet a bajnokaspiráns ellen.

Főszereplővé válhat szombaton.

„Motivált, mert ő is játszani szeretne, a Barca elleni bajnoki pedig úgy hiszem, különleges lesz számára. Nagyon izgatott a projekt miatt és örül, hogy a Mallorcánál számítanak rá” – vélekedett.

Pablo Torre az előző idényben 14 mérkőzésen lépett pályára a gránátvörös-kékeknél. Ezeken a találkozókon 4 gólt szerzett és 3 gólpasszt adott.

A 22 esztendős középpályás akár már szombaton bebizonyíthatja Hansi Flicknek, hiba volt lemondani róla.