Angol foci

„Visszavárom!” – Eddie Howe friss helyzetjelentést adott Isakról

Kép forrása: Robbie Jay Barratt - AMA/Getty Images

A Newcastle United szakvezetője a Liverpool elleni bajnokit megelőzően állt a sajtó rendelkezésére.

Howe elmondta, a svéd támadó biztosan nem játszik a PL-címvédő ellen, s továbbra is társaitól külön edz. A tréner szerint a klubnak minden esetben a Newcastle érdekeit kell szem előtt tartania.

„Úgy tűnik, az ügy hamarosan, vagy nagyon gyorsan véget ér”mondta a Szarkák edzője.

Isak a Liverpoolba való átigazolása mellett lobbizik, a Mersey-parti együttes pedig szintén szeretné mihamarabb, még az átigazolási idszak vége előtt lezárni az üzletet.

Isak-saga: a Newcastle két feltételhez köti a sztárcsatár eladását

Howe hangsúlyozta, hogy a svéd támadót szerződés köti a Newcastle-höz, és ő személyesen is azt szeretné, ha Isak visszatérne a csapathoz:

„Azt szeretném, ha hétfőn már játszana. Nem fog, ami sajnálatos, de visszavárom” – vélekedett az angol tréner, majd a csatár drukkerekkel elmérgesedett viszonyára is kitért.

„Továbbra is menthető a kapcsolatuk. A szurkolók mindig a pályán nyújtott teljesítmény alapján reagálnak.”

Eddie Howe szerint minden történetnek két oldala van és a következő egy hét kulcsfontosságú lesz annak eldöntésére, hogy a játékos visszatérhet-e a Newcastle keretébe.