Jégkorong

EBEL: kiütéses Fehérvár-vereség hazai jégen

""

A magyar együttes – amely az EBEL-történetében még soha nem kapott ennyi gólt – egyelőre nem nyert hazai jégen a jelenlegi szezonban.

A vendégeknél Alex Auld védett, aki 12 idényben összesen 237 mérkőzésen szerepelt és 91 győzelmet gyűjtött az észak-amerikai profi ligában, az NHL-ben, amelyben átlagban 2,8 gólt kapott és 90,4 százalékkal hárította a lövéseket.

A Volánban ezúttal mutatkozott be Frank Banham, akinek most járt le az előző évadból áthúzódó eltiltása.

Az első harmadban két védelmi hibát használt ki az esélyesebb Salzburg, ugyanakkor Banham – akinek volt már 32 NHL-meccse – emberelőnyből betalált. A Red Bull a szezonban először kapott gólt, amikor emberhátrányban volt.

Banham a folytatásban is eredményes volt, újra létszámfölényben és megint Mihály átadásából. Ezúttal elemi erejű bombával "lőtte át" Auldot.

A záró harmadban aztán teljesen összezuhant a Volán. Három perc alatt két, 13 perc elteltével pedig öt gólt kapott, kétszer úgy, hogy emberelőnyben volt. A közönség pfujolt, többen idő előtt elindultak hazafelé, ami Fehérváron eddig nem volt jellemző.

JÉGKORONG, EBEL
3. forduló
Sapa Fehérvár AV19 – Red Bull Salzburg (osztrák) 2-9 (1-2, 1-1, 0-6)
Gól:
Banham (17., 32.), illetve Heinrich (11.), DiBenedetto (20.), Pöck (35.), Kinasewich (41.), Regier (43.), Glenn (51.), Lupaschuk (52.), Duncan (53.), Keller (59.)