Nagy erőbedobással kezdett a közvetlen élmezőnyhöz tartozó, Bajnokok Ligájában is érdekelt bécsi csapat, és már az 5. percben vezetést szerzett, igaz, Ferland úgy talált be, hogy lövése megpattant egy magyar lábon. A folytatásban is a vendégek irányítottak, azonban a védelem Rajna kapussal az élen jól teljesített.

A második harmadban sokkal összeszedettebben játszottak az öt alapjátékosukat nélkülöző hazaiak, előbb emberelőnyöket harcoltak ki – ezek kimaradtak -, majd egy jól sikerült csere végén Hetényi lövésébe Banham piszkált bele, a pakk védhetetlenül vágódott a bal felső sarokba. A szünet előtt kétszer is a szerencse mentette meg a fehérvári kaput a góltól.

A záró felvonás elején megint a Vienna veszélyeztetett, ám egy kiállítás után Marino közelről nem hibázott. Egy percre rá – ugyancsak létszámfölényben – egyenlített a Capitals. A folytatásban szinte egykapuzott az osztrák csapat, és 4 és fél perccel a vége előtt emberelőnyös találattal elvitte a két pontot az ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokból.

A Fehérvár 7 forduló után három győzelemmel és négy vereséggel áll.

JÉGKORONG
EBEL, pénteki eredmény
Fehérvár AV19-Vienna Capitals (osztrák) 2-3 (0-1, 1-0, 1-2)
Gólszerzők: Banham (36.), Marino (45.), illetve Ferland (5., 56.), Sylvester (46.)