Magyar foci

Ebben tartozik Európa élmezőnyéhez a DVSC

Saját nevelésű játékosainak köszönhetően került az európai klubfutball élmezőnyébe a DVSC, a Sporttudományok Nemzetközi Központjának elemzése szerint.

A napokban megjelent egy statisztika a svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központjának (CIES) oldalán. A szervezet szeptemberi, minden európai bajnokságot vizsgáló kutatása szerint a saját nevelésű labdarúgók játékperceit tekintve az OTP Bank Ligában szereplő Debrecen az előkelő negyedik helyet foglalja el. Az adatok alapján a DVSC saját nevelésű játékosai a játékpercek 63.6 %-át töltötték a pályán szeptember 23-án, a Puskás Akadémia elleni összecsapáson.

„Büszkének kell lennünk arra, hogy ilyen előkelő helyen állunk a saját nevelésű labdarúgók szerepeltetésében. Már csak azért is, mert az Újpest elleni bajnoki találkozón pályára lépő tizenhárom mezőnyjátékosból tíz debreceni kötődésű labdarúgó volt" –  nyilatkozta a dvsc.hu-nak a csapat vezetőedzője, Herczeg András.

A szakember kiemelte, sok mindenkinek köszönetet kell mondaniuk, főleg a Debreceni Labdarúgó Akadémiának, hiszen a játékosok nagy része itt nevelkedett. Nem csak a svájci központ méltatta a klubot, a belga Duble Pass két alkalommal is ezen az akadémián folyó munkát tette listája első helyére.

Az egyik legnevesebb európai klub, az FC Barcelona a lista 22. helyére fért fel.

További siker a magyar focinak, hogy nem a DVSC az egyetlen hazai csapat a felsorolásban, a Haladás és a Budapest Honvéd egyaránt a 27. helyen végzett 45.5 %-kal.

A teljes listát a linkre kattintva tekinthetik meg.