Eb-történelem: a huliganizmus előretörése – 1980., Olaszország

A magyar válogatott a 6. selejtezőcsoportba került, s végül egypontos hátránnyal második lett a görögök mögött. A továbbjutást lényegében az egymás elleni eredmény döntötte el: míg a magyarok csak gól nélküli döntetlenre voltak képesek Budapesten, addig Szalonikiben a hazaiak 4-1-re győztek.

A végső, ezúttal már nyolc csapatos döntőnek először volt automatikusan tagja a házigazda ország válogatottja, ám az olaszok leszerepeltek, és csak negyedikek lettek.

A nyolcas döntő csoportmérkőzései több nagy meglepetést is hoztak. A két évvel korábbi világbajnokságon ezüstérmes hollandok csak a harmadik helyen végeztek a nyugatnémet és a csehszlovák együttes mögött az A csoportban, míg a B-ben a sztárcsapatok előtt Belgium szerezte meg az elsőséget.

A házigazdák csupán a bronzmérkőzésen való szereplés jogát szerezték meg, a "kisdöntőben" ráadásul a csehszlovákok büntetőrúgásokkal nyertek a csalódást keltő olaszok ellen, de Enzo Bearzot csapata két évvel később világbajnoki címmel bőségesen kárpótolta a szurkolókat.

A római finálé nagy küzdelmet hozott, amelyet végül Horst Hrubesch duplája döntött el. A németek korai gólját a 72. percben Vandereycken egyenlítette ki, de a klasszis csatár két perccel a lefújás előtt fejjel ismét bevette a belgák kapuját.

Ekkor csúcsosodott ki a 70-es években felszínre törő futball-huliganizmus. Az Anglia-Belgium csoportmeccsen az első félidőben öt percig állt a játék, miután a rohamrendőröknek füstbombákkal kellett szétoszlatnia a lázongó tömeget. A mérkőzések lehangolóan kevés néző előtt zajlottak, ha örömteli eseményt kell feljegyezni, akkor kettőt tudnánk mondani: az Eric Gerets és Erwin Vandenbergh fémjelezte belgák támadófocija, valamint a németek itt feltűnő, új generációja jelentett némi felüdülést. Utóbbi válogatottban olyan nevek robbantak be a köztudatba, mint Bernd Schuster, Horst Hrubesch, Hansi Müller vagy Karl-Heinz Rummenigge.