Röplabda

Eb-selejtező: vereséggel zárt a magyar női röplabda-válogatott

""

Ahogyan az első két nap, úgy most is "A röplabda élt, él… és élni akar" feliratú pólóban jöttek ki az öltözőből a játékosok, akik ezzel is a sportág nehéz anyagi helyzetére kívánták felhívni a figyelmet és arra, hogy a röplabda, ha nem kerül be a társasági adóból (TAO) támogatott sportágak közé, a versenyhátrány miatt megszűnhet.

A kezdeményezés mellett ezúttal több sportoló kiállt, így Szivós Márton, a vízilabda-válogatott erőssége, vagy a Magyar Sporttudományi Társaság kezdeményezésére létrejött Sportos Elmék közössége, köztük Zwickl Dániel olimpián szerepelt asztaliteniszező, Virág Lajos világbajnoki ezüstérmes birkózó és S. Kovács Ádám vb-ezüstérmes, Világjátékok-győztes karatézó.

RÖPLABDA
Európa-bajnoki selejtező, F csoport, 2. torna (Budaörs), 3. forduló:
Bulgária-Magyarország 3-0 (20, 19, 20)
Csehország-Lettország 3-0 (14, 10, 13)
A végeredmény: 1. Bulgária 16 pont, 2. Csehország 14, 3. Magyarország 6, 4. Lettország 0

A négy csapat egy héttel ezelőtt Várnában találkozott, a magyarok akkor egy győzelemmel zártak. A két körmérkőzéses torna eredményeinek összesítése alapján első helyen végző válogatott jutott ki a jövő évi Eb-re, míg a második pótselejtezőt játszhat.