Eb-ellenfélszemle: A skót kapitány bizakodó, hiába kételkednek csapatában!
Márpedig a plusz terhen felül is van gondja a skótoknak, lévén a felkészülésüket és a keretkialakítást sérülések sora nehezíti: kulcsemberek, a két jobbhátvéd, Aaron Hickey és Nathan Patterson ugyanúgy sérültek, mint az olasz liga legjobb középpályásának választott Lewis Ferguson. Ha ez nem volna elegendő, az erőcsatár Lyndon Dykes bokasérülést szenvedett a napokban, tovább bonyolítva az amúgy sem könnyű dolgát Steve Clarke kapitánynak.
A nehézségek ellenére is talán Clarke az egyik legoptimistább ember Skóciában, ráadásul a sajtó negatívizmusát kikérte magának több fórumon is, mondván „ki kell élveznünk önmagában azt a tényt, hogy újra kijutottunk egy nagy tornára.” A szövetségi edző 2019 óta vezeti a skótokat, klubszerű módszereket alkalmazva, az egységre és a csapatszellemre alapozva. Ez az együvé tartozás többek között a spanyolok legyőzéséhez, valamint a Haaland – Ödagaard duóval támadó norvégok elleni drámai fordításhoz is elegendő volt, megágyazva ezzel az újbóli Eb-szereplésnek.
A skót táboron belül is mindenki a szervezettséget és az elhivatottságot emeli ki legfőbb erénynek. Mert bár Andy Robertson, John McGinn és Scott McTominay neve jól cseng az európai klubfutball világában, egyikőjük sem meccset eldönteni képes világsztár – így Callum McGregor véleménye mutatja meg igazán a szigetországiak erejét, miszerint „a mindennapos dolgok” magas szintű prezentálása a lényeg, egy olyan rendszerben, amelyben minden kerettag vakon hisz.
Mint azt már minden magyar sportbarát kívülről fújja, Skócia nemzeti csapata az A-csoportba került a sorsoláskor, a rendező németek, a sorozatban harmadszor Eb-szereplő magyarok és a svájciak mellé. Nem éppen könnyű sorsolás ez a Clarke-legénységnek, ám a kapitány 4 ponttal kalkulál, ami a saját matek alapján elegendő lehet a 16 közé kerüléshez, vagy a csoport második, vagy a harmadik helyén.
A kritikusok legfőbb félelme a csapat utóbbi időben mutatott pocsék formája: a kvalifikáció kivívása óta mindössze az európai-rangsor második legrosszabbját, Gibraltár válogatottját verte Skócia, ráadásul a fix Eb-szereplést bebiztosító Ciprus elleni diadal óta már 9 mérkőzést tudott le a Tartan Army. Persze, klasszikus élmenőkkel is játszottak ezen időszakban – Anglia, Spanyolország, Franciaország és Hollandia is szembe jött – Robertsonék, ám a tengersok védelmi megingást rossz előjelnek veszik a szakírók, amely egy nagy tornán gyorsan kiesést eredményezhet.
Mindemellett gólvágók tekintetében sem beszélhetünk bőség zavaráról Skócia kapcsán. Che Adams az elmúlt két évben 1 gólt szerzett, a sérült Dykes helyén esetlegesen kezdőként számításba vett Lawrence Shankland pedig tapasztalatlan ezen a szinten. Egy csapat támadópotenciálját mindig elárulja, ha a középpályásai a legveszélyesebb támadói, márpedig a skótoknál McGinn és McTominay a legjobbak és legfélelmetesebbek ezen a téren és. És bár a frissen behívott Tommy Conway és Lewis Morgan játékát az ellenfelek kevéssé ismerhetik, nyilvánvalóan azért kerültek utólag csapatba, mert alaphelyzetben – a sérülések előtt – mindig voltak náluk jobb opciók.
Mindent figyelembe véve Steve Clarke optimizmusa bár picit talán kincstári, ettől még üdvözlendő. Az ő higgadtsága és pozitivizmusa adhat erőt a csapat talán kevésbé prominens tagjainak, ami a nehézségek ellenére érhet jó eredményeket az Európa-bajnokságon. Mi pedig csak remélni merjük, hogy nem éppen a magyar válogatott ellen játssza majd élete mérkőzését minden pályára lépő skót futballista. Mert ha nem, akkor… Ezt nem folytatjuk, nem akarjuk elkiabálni!
(Fotó: Facebook/Scotland National Team)
