Dzsudzsák: A Debrecen akár a Fradival szemben is esélyes lehet!
Az NB1.hu cikkét változtatás nélkül közöljük.
A lefújás után Dzsudzsák Balázs, a debreceniek kapitánya őszintén beszélt a csapat korábbi hullámvölgyéről – szeptember végén egy hét alatt kikaptak a Diósgyőrtől, a Pakstól és az Újpesttől -, amiből a jelek szerint ki tudtak lábalni, hiszen azóta három meccsen öt pontot szereztek.
„A Fradi óta sokkal jobban nézünk ki, mint előtte, amikor egy hét alatt szinte minden összedőlt. Szerencsére azóta nem kaptunk ki, a játékunk bizakodó, és megint azt a Debrecent látjuk, amelyik mer játszani. A legfontosabb, hogy megértette a csapat is: gyönyörű, amikor a csapatról ódákat zengenek, de lehetnek hátulütői is. Az a három meccs jó lecke volt, hogy két lábbal a földön kell maradni, alázatosnak kell lenni, és nem belekényelmesedni abba, hogy a Debrecen szép focit játszik meg esélyes lehet a Fradival szemben is. Jó, hogy ezt kivettük, ha ez párosul a dobogós szerepléssel, akkor a Debrecen újra közönségcsalogató csapat lehet” – mondta Dzsudzsák.
A DVSC jelenleg az 5. helyen áll a tabellán.
Fotó: Laszlo Szirtesi/Getty Images