Nemzetközi labdarúgás

Duplázó Dortmund, betonvédelmű ‘Gladbach – Mérlegen a Bundesliga, 1.rész

Nem egyéni teljesítménynek köszönheti bajnoki címét a Borussia, hiszen csapatként jó a dortmundi együttes. A sárga-feketéknél rengeteg tehetséges, a jövő futballját meghatározó játékos szerepel. Olyan neveket említhetünk, mint Kagava Sindzsi, Mario Götze, Robert Lewandowski, vagy éppen Kevin Großkreutz, akiknek nevét érdemes megjegyezni, hiszen már most is több óriásklub készül behálózni a 20-25 éves labdarúgókat. Ha a sárga-feketék magja együtt marad, akkor jövőre már a BL-ben is komolyan kell őket venni, hiszen idén ez még nem jött össze.

""

A csapat házi gólkirálya Lewandowski lett, aki 22 góljával azonban így is jócskán lemaradt a gólkirályi címről, ráadásul őt már csupán 13-mal követi Kagava, persze a japán fiatal emellé kiszórt 11 gólpasszt is. Ha már pedig szó esett a támadókról, akkor mindenképpen el kell mondani, hogy 80 lőtt góllal a dortmundiak szerezték a legtöbb találatot, melyből remekül látszik, hogy mennyire együtt van a csapat, mennyire egységes, és jól egészíti ki egymást a keret. A bajnokság megnyeréséhez azonban szükség volt a remek védelemre is, mely a harmadik legkevesebb találatot kapta az évad során. "Végy egy kapust" szól a közmondás: nos, Roman Weidenfeller már 10 éve szolgálja a csapatot, és a csapatkapitány-helyettes remekül végzi dolgát a gólvonal előtt, ám a fiatal védősor korát megszégyenítő rutinnal óvja Weidenfellert a túl sok munkától.

""

A csapatot a kispadról Jürgen Klopp irányítja már 2008 óta, ez idő alatt pedig közel 60 százalékos győzelmi mutatót produkált, mely mindenképpen tiszteletre méltó. Klopp 2001-ben, 15 évnyi aktív játék után vonult vissza és lett utolsó csapata, a Mainz edzője 2001-től egészen 2008-ig. Innen igazolt Dortmundba, ahol egy 6. hellyel nyitott, melyet egy ötödik hely, majd két bajnoki cím követett – idén ráadásul duplázott, hiszen csapatával a német kupát is megnyerte. Klopp mindössze 44 esztendős, így hosszú és sikeres pályafutás állhat még előtte, melynek a riválisok bizonyára kevésbé örülnek.

A Dortmund remek eredményeinek legnagyobb vesztese a német rekordbajnok Bayern München. Robbenék az elmúlt négy évből mindössze egyszer jöttek ki győztesen, hiszen 2012-ben és 2011-ben a Dortmund, 2009-ben pedig a Wolfsburg végzett a tabella élén. A bajorok ráadásul csak maguknak köszönhetik, hogy a Borussia idén is jobbnak bizonyult náluk, hiszen mindkét egymás elleni mérkőzésüket a sárgák nyerték. Ribéryéket egyedül az vigasztalhatja valamelyest, hogy idén már közelebb kerültek Kagaváékhoz, ráadásul ezúttal nem előzte meg őket újabb klub. Nem játszott pedig rosszul a Bayern, hiszen egy rosszul játszó csapat nem jut el a BL-döntőig, valamint nem produkál olyan kiegyensúlyozottan mind tavasszal, mind pedig ősszel, mint a München, ám Neueréknek nem tudták tartani a tempót a tavaszt veretlenül záró Dortmunddal. A jövő évet tekintve azonban egy előnyük mindenképpen van a Borussiával szemben: az ő játékosaikat nem akarja a fél világ kivásárolni.

""

A Dortmund és a Bayern nagyon kilógott a mezőnyből, azonban a Schalke 04, valamint a Borussia Mönchengladbach is a mezőny fölé kerekedett. A gelsenkircheniek támadójátékuk mellé nem találták meg a védelmüket, míg a Mönchengladbach éppen gyengébb támadójátéka miatt nem tudott előrébb végezni a 34 forduló alatt bekapott mindössze 24 gól ellenére sem. Huntelaar és Raúl egyaránt remekül termelt a Schalkében, azonban a kék-fehérek kétszer annyi gólt kaptak mint a Bayern, mely behozhatatlan hátrányt jelentett.

""

A remek védelemmel megáldott Mönchengladbach is megtalálta gólzsákját, hiszen Marco Reus 18 gólt szerzett, azonban a gladbachiak rajta kívül nem számíthattak senkire a támadójátékukban, melynek eredménye a negyedik hely lett. A hetvenes években öt bajnoki címet szerzett csapat nem lehet így sem boldogtalan, hiszen a tavalyi osztályozós helyezésük után szenzációs eredmény ez is, a ‘Gladbachnak azonban ősszel csupán négy pont hátránya volt az akkori éllovas Bayerntől, mely tavaszra jócskán megnőtt. Az, hogy a kiugró eredmény véletlen, vagy csupán még csak a kezdet, az a jövő egyik fontos kérdése lehet a Bundesligában.

""

Esélytelen volt a BL-helyezések valamelyikére a Leverkusen valamint a Stuttgart is, azonban a bajnokság végére már biztosan látszott, hogy az EL-helyek közül kettő is eldőlt. A Leverkusen szempontjából ez azonban csalódást keltő, hiszen tavaly még másodikak lettek a "gyógyszertárosok". Csupán az összehasonlítás végett: idén másfélszer annyi pontot szerzett a bajnok Dortmund, mint a Leverkusen, mely jól jellemzi a Bayer lemaradását.

""

Jót jelent azonban a 6. hely a Stuttgart számára, hiszen a tavalyi gyengébb szezon után úgy néz ki, az ötszörös bajnok svábok – Hajnal Tamás kiváló játékának is köszönhetően – újra magukra találtak, és ha jövőre a védelmük is annyira összeáll mint idén a támadósoruk, akkor néhány erősítéssel újra a dobogóért küzdhet a VfB.

""

A pocsék utolsó fordulókban elért eredmények miatt végül izgulnia kellett a Hannovernek, hiszen a remekül hajrázó 2009-es bajnok Wolfsburg majdnem beelőzte a "vörösöket". Az utolsó fordulóban azonban végül kikaptak a farkasok, míg a Hannover győzni tudott, ezzel pedig esélyt kapott arra, hogy jövőre az EL-ben játszhasson. A csapatra leginkább a "megbízható" szó illik, hiszen közel annyi gólt lőttek, mint amennyit kaptak, győzelemből, döntetlenből, és vereségből is közel azonos mennyiséget számlálhatnak, valamint a tavaszuk és őszük között sem volt túl nagy eltérés.

""

""