Küzdősportok

Dubois dühös: elcsalták a meccset

Daniel Dubois úgy véli, nem érdemelt vereséget az Oleksandr Usyk elleni szombat esti világbajnoki összecsapáson.

A britet kétszer is leütötték a kilencedik menetben elszenvedett kiütéses vereség felé vezető úton, de úgy véli, a mérkőzésnek már hamarabb véget kellett volna érnie. Az ötödik menetben Dubois úgy tűnt, hogy egy testütéssel padlóra küldi Usykot, de a bíró ezt egy mélyütésnek ítélte. Az ukrán ezt követően több mint három percet kapott a felépülésre, és amikor a küzdelem folytatódott.

Dubois szerint azonban ütés szabályos volt, és szerinte elcsalták a meccset. A mérkőzés utáni interjújában Dubois így nyilatkozott.

„Nem hiszem, hogy ez egy mélyütés lett volna. Szerintem jó ütés volt és elvették tőlem a győzelmet. Mi mást mondhatnék még?"

Eközben a brit edzője, Don Charles dühöngött, ahogy visszanézte a visszajátszást. Dubois promótere, Frank Warren pedig elárulta, hogy fellebbezni fognak az eredmény ellen.

Borítókép: Gabriel Kuchta/Getty Images